szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Studium Generale ingyenes nyári táborában matekból, töriből és közgázból tartanak felkészítést minden most 11-es, érettségi előtt álló diáknak.

Július 14. és július 21. között tartják a Studium Gerenale nyári táborát Szombathelyen, ahova minden 11-es, a következő tanévben érettségiző diák jelentkezhet.

A táborban három tárgyból: matekból, töriből és közgázból tartanak felkészítőt. Ezek közül legfeljebb két tantárgyat választhattok. Ha úgy döntötök, hogy egy tárgyra szeretnétek fókuszálni, akkor a tábor ideje alatt órákon és előadásokon ez tanuljátok 5-6 fős csoportokban. Ehhez képest, ha két tantárgyat jelöltök be, akkor az óráitok fele az egyik, a másik fele a másik tantárgy tanulásával telik.

Azzal számoljátok, hogy naponta kétszer három órában tanultok, de emellett azért a feltöltődésre és a szórakozásra is marad időtök, hiszen az SG-sek mindegyik napra készülnek valamivel például csapatépítő játékokkal, sportprogramokkal, így nem lesz üresjárat.

A tábor teljesen ingyenes, csupán a le- és felutazási költséget kell állnotok, és úgy tudtok jelentkezni, ha ezt a formot június 7-én  12:00 óráig kitöltitek

A táborról bővebb információt pedig ezen a linken találtok.