Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A 2016 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 111 162 fő nyújtott be jelentkezést. Közülük a legtöbben – 72 371 fő – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 11 201 fő, felsőoktatási szakképzést pedig 6440 fő választott első helyen. De nézzük, hogy oszlanak meg szakonként a jelentkezések!
A képzési területek közül idén a gazdaságtudományok a legnagyobb sláger az első helyes jelentkezések tükrében. Tavaly még csak 15 százalék jelölt első helyen gazdasági képzést, idén már 17 százalék.
A műszaki terület népszerűsége visszaesett, igaz csak egy százalékkal, mert még mindig 14 százalék választja első helyen az ide sorolható szakokat.
| Kapcsolódó cikkek |
Szintén népszerű a pedagógusképzés, 13 százalékos aránnyal, a tavalyi 12 után. Orvosi és egészségügyi szakokra 9 százalék jelentkezett elsőként, informatika területre pedig 8 százalék szeretne mindenáron felvételt nyerni.
Az alábbi táblázatban szedtük össze, mely alapszakos képzések a legnépszerűbbek idén:
| Alapszak | Első helyes jelentkezés |
| Gazdálkodás és menedzsment | 3879 |
| Óvodapedagógus | 3145 |
| Mérnökinformatikus | 3045 |
| Gépészmérnök | 2974 |
| Ápolás és betegellátás | 2884 |
| Pszichológia | 2847 |
| Turizmus-vendéglátás | 2639 |
| Kereskedelem és marketing | 2431 |
| Pénzügy és számvitel | 2101 |
| Csecsemő- és kisgyermeknevelő | 2047 |
| Programtervező informatikus | 1955 |
| Gyógypedagógia | 1703 |
| Tanító | 1672 |
| Villamosmérnök | 1616 |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.