Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Július 26-án közös bulizással oldhatják az izgalmakat a felvételizők.

Az Eduline értesülései szerint idén hosszú keresgélés után a budai Infoparkban kerül megrendezésre a ponthatárváró Pont Ott Parti. Részletes program még nem készült, de várhatóan idén is a hallgatói életet érintő kérdésekről kerekasztal-beszélgetések, koncertek, játékok várják a felvételizőket. Várhatóan a 20 órától kezdődő Ponthatár Show lesz a rendezvény csúcspontja, ekkor lesznek elérhetők és olvashatók a felvételi ponthatárok a kivetítőn.
Minden évben több ezer diák várja a felvételi eredményét a Pont Ott Partin - a rendezvényt hat évvel ezelőtt a Corvin sétányon, öt évvel ezelőtt a Millenárison, négy éve pedig a Margitszigeti Atlétikai Centrumban tartották. Bár a 2013-as POP elmaradt, a felvételizők így is együtt várták a ponthatárokat: Budapesten bulit szervezett a Hallgatói Hálózat, a SOTE Klub és a Budapest Park is, vidéken pedig több egyetem. Két éve a Csörsz utcai sportcentrumban volt a buli, majd tavaly az Orczy parkban, ahol idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése miatt sem lehetett már megtartani a bulit.
A felvételivel kapcsolatos fontos hírekért ide kattintsatok!
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.