Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Gondot csak az jelenthetett, ha valakit megzavartak a feladatmeghatározások, de a diákok többsége nem volt szomorú a vizsga után - mondta az Eduline-nak a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítőjének szekcióvezetője.
Az a diák idén is meg tudta szerezni a ketteshez szükséges pontokat az első és a második részből, aki átnézte az alapfogalmakat, és a vizsgán ránézett a függvénytáblára. Bár az igaz, hogy láttunk már könnyebb első részt is, mint a 2022-es
- mondta az Eduline-nak Rubovszky Cecília, a Studium Generale (SG) matekszekciójának vezetője a matekérettségi első feladatlapjáról. Szerinte voltak olyan feladatok a teszten, amelyeknél elég volt egy "nagyon alapfokú tudás", akár "rajzolgatással" is meg lehetett oldani néhányat, például a második feladatot.
Már elérhető a tegnapi matekérettségi hivatalos megoldókulcsa, a középszintű válaszokat itt, az emelt szintű javítókulcsot pedig ide kattintva nézhetitek meg.
Hozzátette: idén több olyan feladat is volt, ahol a diákoknak több kérdésre is válaszolniuk kell, azaz nem a megoldás menetére lehet részpontokat kapni, hanem konkrét részkérdések vannak.
A középszintű írásbeli második részében 135 perc alatt kell megoldani öt feladatot, maximum 70 pontért. Az SG szekcióvezetője szerint a 13. feladat (amelynél egyenleteket kellett megoldani) kifejezetten barátságos volt. A választható példák közül szerinte a diákok a 16. feladatot hagyták ki, nem a számolás nehézsége miatt, hanem azért, mert bonyolult volt a feladat megfogalmazása. Azt is hozzáttette, idén sok definíciót kell ismerniük a vizsgázóknak(ha nem is fejből, de legalább el kell helyezni azokat egy-egy témakörben). Viszont idén nincs sok valószínűségszámítás, és ami akad, az is klasszikus típusfeladat.
Miből állt az érettségi?
A középszintű matekérettségi két feladatlapból áll. Az elsőben 10-12 feladat szerepelt, ezek megoldására 45 percet kaptak a diákok, maximum 30 pontot szerezhettek a jó válaszokkal.
Több pontot ér a matekérettségi második, hosszabb, összetett feladatokból álló része, azzal maximum 70 pontot gyűjthettek a vizsgázók.
Ez a feladatsor további két részből áll, de a feladatok megoldásának sorrendje itt már tetszőleges. A II/A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatot tartalmaz, ezek több részkérdésből állnak. A II/B rész három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmaz, amelyből kettőt kell választani, a javítók csak ezeket értékelik.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat a töriérettségiről itt találjátok:
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.