Felvételi: ezt a listát mindenképp nézzétek meg, ha idén jelentkeztek mesterszakra

Mesterszakra jelentkeztek? Fontos, hogy tisztában legyetek a megjelölt szak pontos felvételi követelményeivel. Az alábbi táblázatban képzési területenként csoportosítva megtaláljátok a mesterszakokhoz szükséges bemeneti feltételeket.

  • Eduline

A mesterképzéshez szükséges minimális feltételekről informálódhattok, ugyanis ez a táblázat pontosan leírja, hogy adott mesterképzéshez milyen alapképzési szakok fogadhatók el teljes kreditértékben.

Az is kiderül, hogy mennyi az a minimális kreditszám, amivel rendelkeznetek kell a választott mesterképzés elkezdéséhez.

A 2021-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.