"Nem könnyű az első feladatrész" - sok aprólékos munkát igényel a vizsgázóktól

Nem egyszerűek az első feladatrészben szereplő kérdések a szaktanár szerint.

  • Eduline

Mutatjuk a mai töriérettségi megoldásait: minden egy helyen

Ebben a feladatrészben a diákoknak rövid választ igénylő feladatokat kell megoldaniuk – mindegyik valamilyen forrás, például szöveg, kép, diagram feldolgozását, értelmezését várja a diákoktól. Összesen tizenkét ilyen feladatot kapnak, egy-egy feladat több részből is állhat. Ahogy már írtunk róla, ebben idén előkerült a a magyarországi népesség és az ipari forradalom is, de a magyarországi romák helyzete és a hidegháború is. Külön feladat foglalkozik a Numerus clausus-szal és törvény elfogadása előtti vitával.

Az Eduline által megkérdeztett szaktanár szeringt ezek között van olyan feladatrész is, amit emelt szinten nagyobb eséllyel lett volna kérdés, mint középszinten. Szerinte alaposan el kell olvasni a feladatokat és a részkérdések megválaszolása okozhat némi fejtörést, mivel nagyon részletekbemenő választ várnak a vizsgázóktól.

A feladatsor kétféle kifejtendő feladatot is tartalmaz: rövidet, amelyet körülbelül 100-130 szóban, vagyis 12-16 sorban kell megoldani, valamint hosszút, amelynél 210-260 szavas, vagyis körülbelül 26-32 soros esszét várnak a vizsgázóktól.

A törirettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Töriérettségi 2020: minden infó egy helyen, percről percre

Ma a történelemérettségivel folytatódik az idei érettségi szezon. Itt megtaláltok minden fontos infót, amit tudnotok kell. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap.Percről percre tájékoztatunk benneteket.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.