Közoktatás MTI

Nagyot zuhant a diákok felvételi teljesítménye

Elolvasom

A központi felvételi vizsgákon jóval kevesebb pontszámot értek el a középiskolába készülő diákok, mint a korábbi években, különösen a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezőknél volt drámai a zuhanás - ismertette a Magyar Nemzet kedden az Oktatási Hivatal összegzését.

Közoktatás Eduline

Itt a jövő évi OKTV hivatalos kiírása

Elolvasom

Közzétették az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek listáját a kormány oldalán. Ezek között van az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny részletes kiírása.

Közoktatás MTI

Összeírná a kormány a rosszul tanulókat

Elolvasom

A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint korai jelzőrendszer kiépítését tervezi a kormány, amely segítene megakadályozni a lemorzsolódást a veszélyeztetett tanulók körében. Bár 2014-re javult a helyzet, ez nem a jobb tanulói eredményeknek köszönhető.

Közoktatás MTI

Egyelőre nem kell izgulni a PÖCS miatt

Elolvasom

Teljes körű intézményi önértékelésre nem két-, hanem ötévente kell számítaniuk a pedagógusoknak, intézményvezetőknek és maguknak az iskoláknak is, és egyelőre nem számít bele a pedagógusok minősítésébe - erről állapodtak meg a résztvevők a témában hétfőn, a fővárosban tartott egyeztetésen.

1 2 3 4 5 6 7 8