Sorra változtatnak a felvételi tájékoztatóikon a gimnáziumok, eltekintenek a minimumponthatároktól
Arra biztatják a diákokat, hogy akkor is nyugodtan jelentkezzenek hozzájuk, ha nem érték el a meghatározott minimumponthatárokat.
Arra biztatják a diákokat, hogy akkor is nyugodtan jelentkezzenek hozzájuk, ha nem érték el a meghatározott minimumponthatárokat.
Ha még nem tudjátok, pontosan mit szeretnétek tanulni, a szakmafüzet segíthet a döntésben.
Az eddig közzétett eredmények alapján egyik topgimiben sem érte el a hatodikosok átlagpontszáma a hetvenet. A HVG 2025-ös rangsora alapján megnéztük, hogy a legjobb gimnáziumokban hány pontos központi felvételit írtak a hatodikosok.
Mutatjuk, mely gimnáziumokba lehet bekerülni központi írásbeli nélkül is a nagyvárosokban.
A nyolcadikosok fogalmazás témája a tábor vagy családi nyaralás volt magyarból
A KRÉTA rendszerén kiküldött szülői kérdőívek kapcsán a szervezet azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy milyen szempontok alapján szeretnék rangsorolni az iskolákat és mi lesz a lista végén lévő intézmények sorsa.
Ha például betegség, közlekedési baleset stb. miatt nem tudtátok megírni a központi írásbelit, akkor részt vehettek a pótalkalmon.
Elmagyarázzuk, miért is fontos a sorrend.
Ilyen lehetőségeitek vannak egyetemistaként, ha külföldön szeretnétek tanulni. Egyre több iskola teszi közzé a központi írásbeli eredményeket. Kiderült, melyik menzakajákat utálják legjobban az olvasóink - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Ezt jó, ha tudjátok, ha a megtekintés után találtatok néhány pontot.
Egészen döbbenetes eredmények születtek.
Mutatjuk, meddig kell eldönteni, hova felvételiztek.
A kilencedik osztályba készülők számára a legtöbb esetben az általános iskola intézi, a nyolc- és hatosztályos gimibe készülők esetében viszont sok esetben a szülőknek kell intézni a középiskolai jelentkezést. Mutatjuk ennek részleteit.
51 ezer nyolcadikos diák írta meg a központi felvételi vizsgát szombaton, aminek utolsó feladatában arról kellett érvelniük, testvérrel vagy anélkül jobb felnőni. Már a feladat témafelvetése is furcsa, azonban most egy szülő arra hívta fel a figyelmet; az Oktatási Hivatal több tucat család lelkébe taposhatott bele a fogalmazás témájával.
Bár még nagyon kevés iskola tette közzé a központi írásbeli pontszámokat, de eddig úgy néz ki, hogy a tavalyinál jobb eredményeket értek el a nyolcadikosok.
Az Oktatási Hivatal a diagramos feladatnál is pontosított.
A nyolcadikosok magyar vizsgasorának három feladatát is érinti a kiegészítés.
Az Oktatási Hivatal megmagyarázza, hogy a "baki" miért nem "hiba".
Bár a központi felvételin már túl vannak a középiskolába készülő diákok, még bőven akad majd tennivalójuk a következő hónapokban. Összeszedtük, mikre kell figyelni.
Sok diák nem tudott erre a kérdésre helyesen válaszolni.