Ha a legszörnyűbb iskolai élményeinket idézzük fel, bizonyára sokaknak még ma is a hideg futkos a hátán a táblán végighúzott köröm emlékére. Bár manapság ezt a kerámia- és okostáblák bevezetése után nehezen, de régen egészen hatékonyan használták figyelemfelhívásnak, vagy éppen fenyítésnek a talajt vesztett pedagógusok. És akkor még szó sem esett azokról a diákokról, akik előszeretettel kínozták ezzel az osztálytársaikat a szünetekben.

De miért tartja az emberi fül annyira elviselhetetlennek ezt a csikorgást? Erre kereste a választ amerikai kutatók egy csoportja, vizsgálódásaik eredménye pedig Ignobel-díjat ért – fejtette ki a cikkében a hvg.hu.

Az első kutatás a témában 1986-ban született. D. Lynn Halpern, Randolph Blake és James Hillenbrand hipotézise az volt, hogy a körömcsikorgás hangjában a magas frekvencia az igazán irritáló, ezért kipróbálták, milyen reakciókat vált ki, ha úgy manipulálják a csikorgásról készült felvételt, hogy abból eltávolítanak különböző frekvenciatartományokat. A feltevésükkel ellentéteben sem a magas, sem az alacsony hangtartomány eltávolítása nem enyhítette a tesztalanyok szenvedő reakcióját.

A középfrekvenciák eltüntetése viszont már igen.

Ezen a nyomon haladva olyan hangokat kerestek, amelyek ebben a tartományban mozognak és hasonló idegborzoló hatás kiváltására alkalmasak. A kutatásaik során arra jutottak, hogy a makákók vészjelzése összetételében nagyban emlékeztet a táblán csikorgatott köröméhez.

A makákóknak a ragadozók közeledtét hírül adó riadójelzése pedig olyan ősi húrokat pendít meg az ember agyában, amelyek a korai evolúciónk során rögzültek bennünk – ugyanaz az agyi válaszreakció (fight-or-flight) aktiválódik, amikor valami olyasmit hallunk, ami ehhez a veszélyt jelentő, kellemetlen hanghoz hasonlít – fejti ki a hvg.hu.

Egy 2011-es tanulmány viszont másfelöl közelítette meg a kérdést. Michael Oehler és Christoph Reuter zenetudománnyal foglalkozó kutatók szerint egyes hangok elviselhetetlenségét az akusztikus rezonancia okozza. A hallójáratunk ugyanis felerősít bizonyos frekvenciákat, különösen azokat, amelyek a 2000-4000 Hz közötti középtartományban helyezkednek el – épp úgy, mint a táblakaparásé. A kutatók viszont beletettek a kísérletükbe egy csavart, ami nagyban befolyásolta az eredményeket.

A kutatók szétválasztották a tesztalanyok fiziológiai és pszichológiai reakcióit. Az egyik csoportnak azt mondták, hogy egy kortárs zenemű részletét fogják hallani, míg a másik csoport tisztában volt azzal, hogy táblakaparászást hall majd. Azok, akik azt hitték, zenei művet hallanak, nem érezték annyira idegesítőnek a hangot.

A két kutatás rámutat arra, hogy nem csak a fülünk anatómiai felépítése és az evolúciós örökségünk okozza, hogy szinte fizikai fájdalmat érzünk a tábla csikorgás hallatán. Hanem az előzetes tudásunk és a hozzá kapcsolta élményeink is befolyásolják, hogy hogyan reagálunk a hallottakra.