Ingyen könyvet kapnak a középiskolások, a főiskolások és az egyetemisták a Libriben

Csak a diákigazolványt kell a középiskolásoknak és a főiskolai, egyetemi hallgatóknak felmutatniuk, hogy hozzájussanak a magyar író kötetéhez.

Csütörtöktől az egyetemisták, a főiskolások és a középiskolások ingyen szerrezhezik be a 2014-ben elhunyt Borbély Szilárd műveiből összeállított Egyre rövidebb szavak című kötetet - tájékoztatta a  Jelenkor Kiadó az MTI-t.A fiataloknak csak a diákigazolványukra van szükség, és máris átvehetik az ajándék könyvet a Libri könyvesboltjaiban. Érdemes sietni, mert a kötetből csak 10 ezer példány jelent meg, és a rendhagyó akció csak a készlet erejéig érvényes.

 Az ajándék kötetbe a szövegeket Schein Gábor válogatta. A közel 100 oldalnyi lírai és prózai szövegrészlet átfogó képet nyújt a szerző életművéről és "kihívó és izgalmas bevezetést kínál a fiatal olvasóknak"A Jelenkor Kiadó 2021 februárjától gondozza Borbély Szilárd (1963-2014) író, irodalomtörténész életművét. Az azóta eltelt évek alatt megjelent a szerző két regénye, a Nincstelenek és a hagyatékából származó, befejezetlenül maradt Kafka fia, valamint három verseskötet, a posztumusz Bukolikatájban, a Halotti Pompa és A Testhez. Jövőre újabb könyvvel bővül az életműsorozat, februárban kerül a könyvesboltokba az Árnyképrajzoló és egyéb prózai írások.A Jelenkor Kiadónak nem ez az első ilyen kezdeményezése. 2021-ben Mészöly Miklós születésének 100. évfordulóján a Nem felelt meg neki című kötetet, tavaly Nemes Nagy Ágnes születésének centenáriumára a Szilánkos fényjelek és Nádas Péter 80. születésnapjára a Berlini szürke című könyveket ajándékozta a diákoknak. Fontos megemlíteni, hogy ezek a könyvek nem kerültek kereskedelmi forgalomba. 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.