1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István, mészárosmester, aki magyarul jól beszélt és írt. Anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű volt; mielőtt férjhez ment, cselédlány és mosónő. Alig két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petőfi később ezt a várost jelölte meg születésének helyeként. Petrovics István javuló anyagi helyzetének arányában gyakran változtatta fia iskoláit, igyekezett minél színvonalasabb helyre járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egyik rokonuk anyagi csődje, akiért Petrovics kezességet vállalt, anyagi romlásba döntötte a családot. A tizenöt éves ifjú kénytelen volt otthagyni a selmeci líceumot, s megismerkedett a nélkülözéssel és a nyomorral. Színházi “mindenes” Pesten, házitanító Ostffyasszonyfán, majd katonának csap fel Sopronban. Leszerelése után nyugtalan vándorút következett, majd 1841 októberében fölvették a pápai kollégiumba rendes tanulónak. Tevékenyen részt vett az önképzőkör munkájában, itt ismerkedett meg Jókai Mórral (de barátságuk csak később, Kecskeméten mélyült el). Az 1842-es év hozta meg első jelentősebb irodalmi sikerét: május 22-én a kor legjelesebb szépirodalmi és tudományos folyóiratában, az Athenaeumban megjelent A borozó című költeménye – még Petrovics Sándor néven. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban az első olyan verse, melyet Petőfi néven írt alá. De Petőfi inkább a színészetre érzett elhivatottságot, s 1842 novemberében vándorszínész-társulathoz szegődött. Így került Debrecenbe is, ahol a Sopronból megismert barát, Pákh Albert próbált segíteni a legnagyobb nyomorban szenvedő, beteg Petőfin. Egy füzetbe írta költeményeit, mintegy hetvenet–nyolcvanat, és 1844 februárjában gyalog vágott neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon. Vörösmarty Mihály vette pártfogásába, s az ő ajánlása nyomán vállalta a Nemzeti Kör a versek kiadását. Bajza és Vörösmarty közbenjárására Vahot Imre (aki sógorától, Erdélyi Jánostól ekkor vette át a Regélő Pesti Divatlap szerkesztését) a megújuló laphoz segédszerkesztőnek hívta Petőfit. Élete a nehéz évek után most nyugalmasabb szakaszba lépett. 1844 áprilisától júniusáig szüleinél tölti az időt, Dunavecsén, s olyan versek őrzik ennek emlékét, mint az Egy estém otthon és az István öcsémhez. A költő ekkor mondott végleg búcsút a színészetnek, s július 1-jén elfoglalta állását a lapnál. Költői pályájának talán legtermékenyebb időszaka következett. Petőfi sikere A helység kalapácsa publikálásáig osztatlan volt. Nem kis szerepe volt ebben szerkesztőjének, Vahot Imrének, aki üzleti megfontolásból a lap népszerűségét tartotta leginkább szem előtt, s mintegy sztárként kezelte és irányította Petőfit. A közönségízlés megváltozásának, a népköltészet gyűjtésének és megbecsülésének is köszönhető, hogy Petőfi népies helyzetdalainak és életképeinek (mint A szerelem, a szerelem, 1843, Megy a juhász szamáron, 1844) akkora sikere volt. Csak amikor eltért ezektől a normáktól (először épp A helység kalapácsában), akkor kapott élesen elutasító kritikákat. Korábbi támogatói közül is nem egy ellenfelévé vált. A kritikákra Petőfi A természet vadvirága című versével válaszolt, amely csak megerősíthette a bírálókat véleményükben a költő nyelvhasználatának “durva, parlagi” voltáról. De maga Petőfi is érzékelte, hogy a körülötte kialakult hírverés túlságosan leszűkíti alkotói lehetőségeit. Ezért is, a terhesnek érzett szerkesztői teendők miatt is 1845 márciusában kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Mint külső munkatárs továbbra is kötelezte magát arra, hogy verseit egyedül itt jelenteti meg. A nagyszerű kezdet után szükségszerű volt az időleges visszaesés: az 1845-ös év az útkeresés, a kísérletezés időszaka. Jóllehet egyik legtökéletesebb népdalát (Fa leszek, ha...) és legszebb románcos életképét (A négyökrös szekér) írta ekkor, műveinek többségében – az inkább zsengéire jellemző – szentimentális-biedermeier hang válik uralkodóvá. Ebben meghatározó szerepet játszott csaknem programszerűen

Tantárgy:
Irodalom
Típus:
Puska