Tízből csak négy magyar felnőtt beszél idegen nyelven

A felnőtt lakosság mindössze 37%-a beszél idegen nyelvet, ezzel az adattal utolsók vagyunk az Európai Unió tagországai között. A 2017-es felmérés szerint az uniós átlag 66%, tehát az EU lakosságának kétharmada beszél legalább egy nyelven az anyanyelvén kívül.

Forrás: Stiller Ákos

A lemaradást jelzi, hogy még a harmadik legrosszabbnak számító Spanyolországban is 50 százalék felett van az idegen nyelvet beszélők száma, míg nálunk ez az arány 40 százalék alatt van – olvasható a Nyelvparádé közleményében.

hirdetés
hirdetés

A rendezvényt szeptember 7-én és 8-án tartják a Millenáris B épületében: nem csak bel- és külföldi nyelvtanfolyamokat, tankönyveket és segédeszközöket ismerhettek meg, de élménybeszámolókat is hallhattok külföldi nyelvtanfolyamokról, tesztelhetitek tehetitek a tudásotokat egy-egy próbanyelvvizsgán, nyelvórát, internetes tanulási lehetőségeket és technikai újdonságokat próbálhattok ki.

Folyamatosan csökken a nyelvvizsgázók száma, 20 ezerrel kevesebben szereztek bizonyítványt

Tavaly közel 117 ezren mentek el nyelvvizsgázni, ebből a legtöbben, körülbelül 84 ezren angolból próbáltak bizonyítványt szerezni - ez derül ki az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja adataiból. Ez a szám még így is kevesebb, mint egy évvel korábban: míg 2016-ban összesen 134 520-an mentek el vizsgázni, tavaly ez a szám 116 759 volt - írja a Magyar Hírlap.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X