szerző:
Eduline

A költségvetés továbbra is fizeti az ingyenes gyermek (tanuló) biztosítás díját a szolgáltatást nyújtó biztosítónak, fontos azonban, hogy baleset esetén a szülők éljenek is a lehetőséggel - mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.

©

Az ingyenes tanulóbiztosításra utalva Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára rámutatott arra, hogy az állam az alapvető ellátást biztosítja, azonban a szülőkön múlik, hogy milyen további biztosítási lehetőségek igénybevételével, öngondoskodással teszik biztosabbá gyermekük jövőjét.

2016-ban a statisztikai adatok szerint 30 ezer gyermek szorult kórházi kezelésre, 470 ezer gyerek pedig ambuláns ellátásra különböző balesetek miatt. A gyermekbalesetek fele-kétharmada a nyári hónapokban, a szünidő alatt következik be. Emellett az összes kifizetett táppénz negyede gyermekgondozáshoz kapcsolódik, azaz a szülők azért vesznek ki szabadságot, hogy otthon maradjanak beteg gyermekükkel.

A PM államtitkára rámutatott arra, hogy nyáron, a szabadságok idején a munkából való kimaradás is nehezen oldható meg, a beteg gyermek gondozása, felügyelete szintén pénzbe kerül. A nyári szünidő 3 hónapja alatt csaknem annyi gyermekbaleset történik, mint az egész tanév során összesen - emelte ki.

Jelezte: a költségvetés továbbra is fizeti az ingyenes gyermek (tanuló) biztosítás díját a szolgáltatást nyújtó biztosítónak, fontos azonban, hogy baleset esetén a szülők éljenek is a lehetőséggel.

Hornung Ágnes szerint ösztönözni kell a szolgáltatást nyújtó biztosítókat, sőt a pedagógusokat is, hogy hívják fel a szülők figyelmét az egyéb, piaci lehetőségekre. Szóba jöhetnek a kifejezetten gyermekek részére kialakított balesetbiztosítások, külföldre vagy belföldre szóló, akár csoportos utasbiztosítások - tette hozzá.

Meddig tart az idei nyári szünet?

Már javában tart a 2018-as nyári szünet, de vajon meddig élvezhetik a diákok az iskolamentes időszakot? A legtöbb diáknak már megkeződött a nyári szünet június 14-én (az érettségizők egy része még vizsgázik(, de meddig élvezhetik önfeledten a vakációt? A 2018/2019-es tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, ez az jelenti, hogy a diákok egészen szeptember 2-ig maradnak iskola nélkül.