Közoktatás Edupress

Ingyenes Pályainfó programsorozat a felnőttképzésekről

Elolvasom

A tájékoztató pontok működését, a Felnőttképzésinfó.hu honlap szolgáltatásait, a felnőttképzési konzuelnsek munkáját és általában a felnőttképzés lehetőségeit mutatja be a három helyszínt érintő, Pályainfó című, felnőttképzést népszerűsítő és információs programsorozat, melynek főszervezője a Budapesti Művelődési Központ.

Közoktatás Edupress

Fishbone és feltörekvő tehetségek Pécsen

Elolvasom

Minden PEN-ek legerősebb zenei összeállítását kínálja a Pécsi Egyetemi Napok 2008-as programja, amely egyben idén a térség legnagyobb és legszínvonalasabb egyetemi fesztiváljának ígérkezik. A PEN egyik újítása a tehetségkutató verseny, melynek döntőébe 19 zenekar került be a punk, rock, metál, vagy jazz stilusban.

Közoktatás Eduline

Egyetemistáknak az Európai Unióról

Elolvasom

Egyetemes Európa címmel országjáró rendezvénysorozatot indított az Európai Bizottság magyarországi képviselete és a Külügyminisztérium. Az ország hat egyetemét érintő Info-járatot kedden Budapesten mutatták be a szervezők.

Közoktatás Edupress

Gyakorlati szakemberek kellenek

Elolvasom

A tervezőmérnökök mellett a modern technológiák alkalmazását garantáló gyakorlatias szakemberekre is szükség van - mondta Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának (MÜTF) rektora az intézményben újonnan indult két műszaki felsőfokú szakképzés apropóján. A műszaki szakemberekre országszerte nagy a kereslet - bizonyítják a munkaerő-piaci felmérések.

Közoktatás Edupress

Egyetemes Európa - tájékoztató kamion keres fel hat egyetemet

Elolvasom

Az Egyetemes Európa elnevezésű országjáró rendezvénysorozat keretében hat egyetemet és várost keres fel az Infó - járat tájékoztató kamion február 15-től, ahol az érdeklődők újszerű tájékoztató eszközöket alkalmazva ismerhetik meg az Európai Uniót. Az akció célja az egyetemi ifjúság érdeklődési körének megfelelő tájékoztatást adni az Európai Unióval kapcsolatos kérdésekben, megismertetni a hallgatókat uniós lehetőségeikkel, és bevonni őket az európai kérdések megvitatásába.

Közoktatás Eduline

Debrecenben a magyar drámák színe-java

Elolvasom

A Drámaírói Kerekasztal és a Csokonai Színház idén második alkalommal, február 18-24-én rendezi meg a kortárs magyar dráma fesztiválját és a hozzá kapcsolódó szakmai rendezvényeket, a Debreceni DESZKÁ-t.

Közoktatás Eduline

V. Gyulai Reneszánsz Karnevál

Elolvasom

Gyula Város Önkormányzata 2004 óta rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Reneszánsz Karnevált. Idén február 15. és 17. között szeretettel VÁRnak minden kedves vendéget és helyi érdeklődőt, aki a szürke téli napokat vidámságra, könnyed kikapcsolódásra és színes, szórakoztató reneszánsz kori élményekre szeretné cserélni!

Közoktatás Edupress

Google verseny - három magyar csapat verseng

Elolvasom

A Google versenyt hirdetett a felsőoktatásban tanulók számára, amelyen egy kis- vagy középvállalkozás honlapjának forgalmát kell felfuttatni a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével. A versenyre számos országból várták a jelentkezőket február 1-ig, Magyarországról három nevezés érkezett.

Közoktatás Eduline

Online is jelentkezhetsz

Elolvasom

Az online jelentkezésnek számos előnye van a papíralapú felvételi jelentkezéssel szemben. Az e-felvételivel minden elektronikusan történik, így a rendszer automatikus navigálással, figyelmeztetésekkel, hibaüzenetekkel, e-mailekkel segíti a jelentkezőket a felvételi lap kitöltésében.

Közoktatás Edupress

A HÖOK felhívja a hallgatókat, hogy szavazzanak a tandíj ellen

Elolvasom

A HÖOK közgyűlése egyhangú döntéssel fogadott el a tandíjról szóló népszavazással kapcsolatban állásfoglalást szombaton, melyben arra kéri a hallgatókat és mindenkit, akik eddig is támogatták céljaikat, hogy a népszavazáson vegyenek részt, és támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét.

Közoktatás Edupress

Megszűnne a költségtérítéses képzés?

Elolvasom

A Magyar Rektori Konferencia javaslata szerint 2010-től megszűnne a költségtérítéses képzés az egyetemeken és főiskolákon, mindenkinek teljesítménye alapján állapítanák meg a fizetendő tandíj összegét - adta hírül az Inforádió.

1
702 703 704 705 706
745