Százmilliókkal rövidítette meg tanárait az egyházmegye

Az egyházi fenntartású iskolákban sem minden tökéletes?

Forrás: google street view

Tizenegy éven át tartotta vissza a Szeged-Csanádi Egyházmegye a hátrányos helyzetű településeken tanító pedagógusok bérpótlékát - írja a Magyar Narancs.

hirdetés
hirdetés

A battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvodában dolgozó tanár férje elégelte meg a helyzetet, ő robbantotta ki az ügyet. A feleség két évig tanított a településen, és a fizetésének mintegy 10 százalékára rúgó pótlék maradt el.

A 240/2006-os kormányrendelet értelmében a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, az átlagnál jóval nagyobb munkanélküliséggel sújtott településeken dolgozó tanárok külön pótlékra jogosultak. Ez a rendelet név szerint említi Battonyát is.

Egészen elképesztő, de az egyházmegye jogi képviselője a bíróságra került ügy tárgyalásán arra hivatkozott, hogy Battonya a rendeletben községként szerepel, holott már város. Végül a bíróság 300 ezer forint megfizetésére kötelezte az egyházmegyét.

A tanár győzelmén a többi, Mikesben dolgozó tanár is perelt. Bár első fokon nekik adott igazat a bíróság, az egyházmegye fellebbezett, ezért másodfokú eljárásra kerül sor.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X