Addig turbózta magát a diák, míg meghalt

Meghalt egy dél-karolinai középiskolás, mert túl rövid idő alatt ivott meg sok koffeines italt - állapította meg az orvosszakértői vizsgálat hétfőn. Nem gyűzzük hangsúlyozni, hogy a vizsgaidőszak kedvelt gyorsítóját tilos túlzásba vinni.

Forrás: Shutterstock

A múlt hónapban a 16 éves Davis Allen Cripe először egy gyorséttermi tejeskávét fogyasztott, majd egy nagy doboz Mountain Dew szénsavas üdítőt és egy erősen koffeines energiaitalt, mindezt két órán belül, majd az osztályteremben összeesett - közölte Gary Watts, a dél-karolinai Richland megye igazságügyi orvosszakértője.

hirdetés
hirdetés

Watts csapatának szakértői megállapították, hogy a fiú halálát "szívprobléma, valószínűleg szívritmuszavar" okozta, amelyet "a koffein váltott ki". Feltehetően szóba sem került volna a kiváltó okok között a kávé hatóanyaga, ha a tanúk el nem mondták volna, mit ivott a fiú, mielőtt elájult - tette hozzá Watts.

A dél-karolinai Columbia egyik középiskolájának tanulója egy órával az ájulás után meghalt. "Szinte ledöntötte a torkán az energiaitalt a szemtanú szerint" - idézte fel Watts. Azt is elmondta, hogy a 16 éves fiú egészséges volt, fel nem ismert szívbetegségre semmilyen jel nem utalt a boncoláskor. "Nem koffein-túladagolásban halt meg, nem a szervezetében talált koffeinmennyiség vezetett a szívritmuszavarhoz, hanem az, hogy rövid idő alatt kellett volna a sok koffeint megemésztenie és az, hogy egy húzásra itta meg az energiaitalt" - hangsúlyozta a szakértő.

Cripe súlya nagyjából 90 kilogramm volt, elhízottnak nem lehetett volna mondani. "Nem akarunk a kávé vagy a koffein ellen beszélni. Úgy gondoljuk, az embereknek oda kell figyelniük arra, hogy mennyit és hogyan fogyasztanak belőle éppúgy, mint az alkoholos italokból" - magyarázta Watts, aki szerint Cripe-nak talán semmi baja sem lett volna ugyanennyi koffeintől más körülmények között.

A Mayo Klinika egy márciusi tanulmánya alapján napi 400 milligramm koffein fogyasztása "veszélytelen a legtöbb egészséges felnőtt számára". A caffeineinformer.com adatai szerint a McDonalds tejeskávéja 142 milligramm, a 0,6 literes Mountain Dew citrusos üdítő 90 milligramm, a 0,47 literes energiaital mintegy 240 milligramm koffeint tartalmaz.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X