Demokráciára nevel-e az iskola? Így látja egy középiskolai tanár

Minap utazom a villamoson, látom a szembeszéken egy kicsi gyerek nézeget az ablakon. Mellette utazik a nagymama. Kicsi gyerek előredől a lehúzott ablaknál, és nagymama figyelmezteti: „Ne hajolj ki Tomika, mert rád szól a vezető bácsi”. Ebben az epizódban benne foglaltatik az egész mondanivalóm. Kell-e magyarázzam, hogy a kicsi gyereknek épp megtanítottuk, nem a személyes biztonsága, hanem a hatalomtól való aggódás miatt szükséges az ablakon belül maradnia.

 

Forrás: Facebook / Demokráciajátékosok Baráti Köre
hirdetés
hirdetés
A biológia iránt érdeklődők tudják, hogy a humánevolúció talán legnagyobb titka a szabályalkotás és -követés. Épp hogy a magunknak állított korlátok biztosítják szabadságunkat. Ha gyermekeknek tanítom ezt, legkönnyebb a közlekedésre hivatkoznom: szabadságunk, miszerint autóval gyorsan eljuthatunk egyik helyről a másikra annak köszönhető, hogy megállunk a piros lámpánál, és nem megyünk szembe az egyirányú utakon.

Lázár Ervin mesél Ipiapacsról a hírhedett rablóról, aki rájött (megtanulta), hogy sokkal több pénzt kereshet focival, semmint az útonállással. Csakhogy ehhez előbb el kellett fogadnia, hogy még ő, a bandavezér sem nyúlhat kézzel a labdához. Mert ha nincs szabály, akkor nincs játék sem. Ipiapacs ezt megértette, felfogadta, és sokra vitte.

Az igazi kérdés tehát nem az, hogy sok, kevés, szigorú, vagy enyhe-e a szabály, hanem az, hogy tanítványunk sajátjának érzi-e a direktívákat, be akarja-e tartani azokat, vagy csak a szankciótól fél, tanárát lesve, kiskaput keresve. Másképp fogalmazva ha az iskola a szabadságra nevel, akkor az nem jelenti a szabályok elvetését, épp ellenkezőleg, elfogadott és akkurátusan betartott szabályrendszert jelent. Ha pedig az iskola demokráciára nevel, akkor az ennek a rendszernek az átláthatóságát jelenti, illetve, hogy azok és a hozzájuk tartozó szankciók megfogalmazásában közösen vesznek részt a gyerekek és a felnőttek. A demokráciára nevelés lényege tehát, hogy tudja, beleszólhat az iskola életébe, és, hogy szabályaink nem azért vannak, mert „ránk szól a vezető bácsi”.

Diákkoromban úgy kezdődött minden tanóra, hogy a hetes elmondta szépen: „tanárnőnek (úrnak) tisztelettel jelentem, az osztály létszáma …” Esetleg: tavaris ucsityel, ja dakladvaju vam…. 12 tanév 180 tanítási napjának 5 tanórája alatt mantráztuk - ez tetemes mennyiség. De már akkor, gyerekként is sokszor eszembe jutott, hogy miért jelentünk vigyáz állásban, miért nem mondhatom el a tanárnak a helyemen ülve az osztálylétszámot (ha már nem képes megjegyezni), és legfőképp miért mondjuk, hogy tisztelettel, amikor sokukat egyáltalán nem tiszteljük. Ez a rend nem a gyermekekért volt, ez a mantra a diktatúra szimbóluma lehetne itthon is (Iskola a határon, Abigél, Megáll az idő) és valószínűleg a glóbusz más tájain is (The Wall, Holt költők társasága). Ami érdekes, hogy ma, 25 év múltán is, ha bemegyek a tanterembe, hamar kipenderedik egy diák, és elkezdi skandálni a rigmust: „tisztelettel jelentem”. Mert a gyerekeknek ezt a jelentősdit ma is megtanítjuk, mert mi tanárok ma is elvárjuk. Ez egy élő kövület. Kutatások igazolják, szakmánk az egyik legkonzervatívabb hivatás, ugyanis tanári mentalitásunkban a meghatározó elem az, hogy egykor hogyan tanítottak minket kedvenc tanáraink. És ez, félek nem csak a tantárgyi ismeretek átadásában, de a demokráciára nevelésben sincs másképp. Minap fültanúja voltam két pedagógus szóváltásának, minek során egyikük emígyen nehezményezte vitapartnere hangnemét: „én így még egy gyerekkel sem beszélek”.

Az iskolában a pedagógus, mint végrehajtó hatalom érvényesíti a Házirendet. Köteles is erre, értsd, a szankciót nem lehet, hanem kell alkalmazni, mert a gyermek épp azt tanulja,hogy mi a jogállam, és hogy a cselekedet következményekkel jár. De legyen egyértelmű, hogy a szankciót melyik szabály megszegése vonta maga után. Nem azért kapja a büntetést, mert szemtelen volt (és rászólt a vezető bácsi), hanem azért, mert megszegte a szabályrendszer X §-át. A Házirend alkotásnál sokak szerint az a baj, hogy nagyon nehéz lenne a büntetendő cselekedetek teljes felsorolása. Mindig adódik olyan eset, amelyre nincs példa, illetve szabály. Mégis, ha mi a felnőtt társadalomban inkább szeretnénk a jogszabályokhoz igazítani viselkedésünk, semmint végrehajtó hatalom szeszélyéhez, akkor a gyerekeinkről miért gondolkodunk másként? Természetesen a szabályokban a méltányosság elve is ott kell, hogy legyen.

 

50 pontba gyűjtötte a diákparlament, hogy mi a baj a mai iskolákkal

Az állam lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy az Országos Diákparlament keretein belül foglalkozzanak ügyeikkel. 50 pontban fogalmazták meg javaslataikat, többek között érzékenyen érintette őket az érettségi szabályok gyors változtatása, nagyobb rugalmasságot szeretnének a tananyagban és csökkenteni a leterheltségüket, a régi atlaszt szeretnék használni az érettségin, demokratikus jogokat követelnek az iskolai és városi érdekérvényesítéshez, valamint állítsák vissza a 18 éves tankötelezettséget.

Tanárpályám során, főiskolán is egyetemen is, és persze a középiskolában sem másképp, amikor megkérdezem a hallgatót valamiről, hogy az miért van úgy, akkor gyakorta kaptam azt a választ: „azért, mert benne van a könyvben”. A jelenségeket nem okuk miatt fogadták el, hanem azért mert a kinevezett hatalom, a tankönyvíró azt állítja. Lehet-e hatékony a kívülről érkező, szófogadásból szerzett tudás? Félek, az így szerzett ismeret nem konstruálódik a gyermek saját tudásába, csupán rövidebb-hosszabb időre memorizált betűsor marad. (Az természetesen más, amikor valaki tanítását tiszteletből fogadjuk el, akár feltétel nélkül is, mert a Mester szava felér egy törvénnyel, mert ő hiteles számunkra. Mert állítása nem kívülről diktált, hanem belülről elfogadott. A jó tanár titka talán épp ez a Mester-ség…)

A demokráciát, a szabadságot, modern pedagógiát sokan szabályok lebontásával értelmezik. Ne fegyelmezzünk, hanem motiváljunk, ne kötelezzünk, hanem bízzunk az önkéntesség erejében stb. A motiváció fontosságát nem vitatva mégiscsak igaz lehet az aforizma, miszerint a fegyelem szabadság nélkül - zsarnokság. A szabadság fegyelem nélkül - káosz. És a káosz rossz. Ha már említettem az iskolafalansztert bemutató filmeket, jegyezzük meg, a mindezzel szemben álló, ma divatos káoszt renddé alakító motivációs filmeket is. Generálsztorijuk, hogy a szabálytagadó, szövettelen osztályba bekerül egy maga is kicsit öntörvényű tanár (edző), aki csatáit megvívva motiválja a gyerekeket. A gyűlölt tanárból mester, a hangadó rosszcsontból csapatkapitány válik, minek során a gyerekek megalkotják saját szabályaikat, és így megnyerik az aktuális sport/tanulmányis/művészeti versenyt.

 

Forrás: Fülöp Máté

A korszerű didaktikában általánosan elfogadott a konstruktív pedagógia fogalma. Lényege, hogy a gyermek nem úgy veszi fel az információt, mint egy adathordozó, hanem beépíti azt a már létező gondolatrendszerébe, mint egy lego kockát. Ezért ha idegen tőle az ismeret, akkor az nem képes beépülni – egyik fülén be, másikon ki. Ezért van, hogy amikor az iskolai és iskolán kívüli környezet eltávolodik, akkor tanító munkánk hatékonysága csökken. Nézetem szerint a konstruktivista felfogás helyes az iskolai fegyelemre is. Ha a gyermek saját erkölcsi rendjébe tudja konstruálni a szabályt, akkor a szerint akar élni, ellenkező esetben nem a szabályra, hanem az ellenőrzésre figyel. Akkor érzi magát komfortosan, ha a külső és a belső rend harmóniában van.

A szeretetteljes légkör nem zárja ki a szigort. Popper Péter kimondottan szorongáskeltőnek nevezi a „nagyon labilis, határozatlan, túl engedékeny tétova felnőttkörnyezetet”. A lényeg, hogy a fegyelmezettség nem szófogadást, vagy engedelmességet jelent, hanem szabályok elfogadását. Ez a belső fegyelem szabadsága, demokráciája.

Rigóczkyi Csaba,

mesterpedagógus, a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium tanára.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X