Szolnok fideszes polgármestere téves érvelés alapján ellenzi a szerdai tiltakozást

Szalay Ferenc szerint baloldali érdekeket szolgál a tanárok és diákok szerdai egyórás tiltakozása, azonban a logikai levezetésbe hiba csúszott.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

A pedagógusok és a kormány oktatási rendszer átalakításáról szóló tárgyalásai jól haladnak. Jól mutatja ezek sikerességét, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője bejelentette: ők nem csatlakoznak a március 30-ra meghirdetett engedetlenségi mozgalomhoz.

hirdetés
hirdetés

- írja Szalay Ferenc közleménye, melyet az iSzolnok közölt. A polgármester úgy folytatja, hogy "ennek fényében egyértelmű", hogy a tiltakozás a baloldali ellenzék érdekeit szolgálja. A levezetésében annyi hiba csúszott, hogy a PSZ azért állt el elsősorban a szerda délutáni saját tiltakozásuktól - ami nem lett volna közös a Tanítanék Mozgalommal, mert a szakszervezet gondosan ügyel a törvényes keretekre -, mert nem kívánták megosztani a pedagógusokat a két tiltakozással.

Galló Istvánné azt is hangsúlyozta előző héten, hogy a visszavont ötletük egyébként azt szolgálta volna, hogy azok a pedagógusok is csatlakozhassanak, akiknek nem volt lehetőségük csatlakozni a korábbi akciókhoz. A PSZ elnöke ugyan elismerte, hogy számos ponton közeledtek az álláspontok, de hangsúlyozta, hogy kulcskérdésekben nem jutottak dűlőre, fenntartva a sztrájkkészültséget.

Ajánlott cikkeink a témában

A PSZ elárulta, mit gondolnak a jövő heti tiltakozásról
Galló Istvánné: "Le fogjuk zárni a tárgyalásokat, vagy így, vagy úgy"

A PSZ szerint nem igaz, amit a kormány állít

Szalay az általa levezetett logika szerint folytatta:

Kedves Szülők, Tisztelt Tanárok! Rendkívül nagy felelősség a gyerekeket és a tanítani akaró pedagógusokat is belekeverni bármilyen politikai hátterű tiltakozásba! Különösen nagy felelősség ez tanáremberektől, akikre a gyermekeink oktatását bízzuk. Szolnok város polgármestereként határozottan kérem a megyeszékhely pedagógusait, hogy tiltakozásukba ne keverjék bele a diákságot. Ellenben ne akadályozzák, hogy az egyik legfontosabb jogukkal, a tanuláshoz való joggal a tiltakozás alatt is élni tudjanak!

(x)

Jó szélben a SZIE hajója

A Szent István Egyetem hajója jó szelet kapott a magyar felsőoktatás regattájában, értékelte az elmúlt tanévet dr. Tőzsér János rektor.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X