A Klik megszüntetése nem elegendő a pedagógusoknak, jön a sztrájk

A Pedagógusok Szakszervezete szerint Rétvári Bence államtitkár keddi bejelentései nem fedik teljes mértékben a szakszervezet követeléseit, a Tanítanék Mozgalom sem elégedett, így nem fújták le a jövő szerdai tiltakozást.

Forrás: Túry Gergely

Rétvári Bence kedd reggel a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, hogy már szeptembertől szeretnék csökkenteni a diákok terheit, csökkenteni az órakereten, megszüntetni az egész napos iskola utáni házi feladatot, valamint a NAT felülvizsgálatával előkészítenék a készségek fejlesztésére irányuló tanrendet, ezzel csökkentve a megkövetelt lexikális tudást. Az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy nyáron maga a Klik is megszűnik, azonban a kormány nem mond le az állami fenntartásról, csak közelebb viszi a döntéseket az iskolákhoz.

hirdetés
hirdetés

A PSZ keddi, az Eduline-nak megküldött közleménye szerint Rétvári bejelentése nem egészen fedi azt, ami a Pedagógusok Sztrájkbizottsága és a kormány közötti tárgyalásokon elhangzott. Ezeken azt vázolták, hogy több (ismeretlen számú) intézményfenntartó jön létre. Kiemelik ők is, hogy az állami intézményfenntartás nem szűnne meg, az iskolák a fenntartók keretei között működnének.

További cikkeink a témában
Megszűnhet az iskola utáni házi feladat is
Nyáron megszűnik a Klik

Ezen túl a sztrájkbizottsági tárgyalásokon kapott ígéretek szerint bevezetnék a keretgazdálkodást az intézmények gazdálkodási és munkáltató jogosítványokat kapnának, de a kinevezés és a munkaviszony megszüntetése továbbra is az intézményfenntartóknál maradna.

A hvg.hu úgy értesült a Tanítanék Mozgalom forrásaitól, hogy nem mondják le a jövő hét szerdára tervezett alternatív sztrájkot - ennek részeként nem az iskolákban, hanem az előtt tiltakoznak majd tanárok és diákok. A portál kifejti, hogy Rétvári bejelentése összefügghet a Tanítanék Mozgalom ultimátumával, mely szerdán járna le. Az államtitkár kijelentései ebben a közegben úgy hatnak, hogy még most megpróbál a kormány engedményeket tenni, de számos követelést továbbra sem teljesít. Orbán Viktor is egyértelművé tette, hogy nem fog bocsánatot kérni, ez is az ultimátum részét képezte.

A Tanítanék Mozgalom későbbi, keddi közleménye szerint szerdáig megvárják a kormány válaszát, hogy teljesítik-e 12 pontos követelésüket, valamint leülnek-e a Civil Közoktatási Platform képviselőivel a tárgyalóasztalhoz. Amennyiben ez nem történik meg, úgy minden bizonnyal megtartják polgári engedetlenség formájában a sztrájkot, ezt várhatóan csütörtök délben tehetik véglegessé.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X