Szándékosan dobott követ a sziklamászó nőre egy budapesti gimnazista

283 0

A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében, a pusztamaróti kőfejtő tetejéről azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta.

A fiatal nő két társával a kőfejtő vörösmészkő sziklafalára mászókötél és karabinerek segítségével, sisak nélkül ment fel szombaton. Már lefelé tartott, amikor társai látták, hogy egy téglányi szikladarab zuhan le a magasból. A földön állók félreugrottak a kő elől, a nő azonban már nem tudott kitérni, és a szikladarab eltalálta. Mentőhelikopterrel kórházba vitték, de az orvosok nem tudták megmenteni, vasárnap délelőtt belehalt sérüléseibe.

A Blikk csütörtökön egy szemtanú internetes bejegyzésére hivatkozva azt írta, hogy a követ egy fővárosi gimnazista dobta a mászóra. A megyei rendőrségi szóvivő a napilapnak azt mondta, a balesettel egy időben valóban volt egy diákcsoport a sziklaszirt tetején, de azt még vizsgálják, hogy a kődarab milyen körülmények között eshetett le. A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI
HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel:


VAGY

csatlakozz Facebookkal:

Általános felhasználási feltételek Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X