Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Vesztésre áll Shakespeare és Dickens - tarol a Facebook és a Twitter

Dickens, Shakespeare, Keats egyre inkább vesztésre áll olvasottságban Nagy-Britanniában az internettel szemben, főként a Facebook és a Twitter közösségi honlapok ellenében.

A legutóbbi szigetországi felmérésből - amely 18 ezer 8 és 17 év közötti diákra terjedt ki - az derült ki, hogy a megkérdezettek fele sem olvas el havonta egy könyvet az iskolai kötelezőkön kívül. Ehelyett a gyerekek írott szavas világa zömmel a közösségi honlapok, mobiltelefonos üzenetek, elektronikus levelek olvasásából, illetve írásából áll. Az adatok szerint a nagyobb diákok még kevesebbet olvasnak, mint a kicsik.

Keveset olvasnak, sokat facebookoznak a brit diákok
Keveset olvasnak, sokat facebookoznak a brit diákok
hirdetés

A folyamat azzal fenyeget, hogy egyre több lesz Nagy-Britanniában az írott szöveggel komolyan küszködő felnőtt, pedig hányaduk jelenleg is már 16 százalék feletti - hangsúlyozta a felmérést végeztető National Literacy Trust nevű szervezet, megjegyezve egyúttal, hogy az eredmények alapján hatalmas kihívás eleget tenni a brit oktatásügyi miniszter közelmúltbeli javaslatának, amely szerint minden 11 évesnél idősebb diák olvasson el évente félszáz könyvet. Hány könyvet kellene elolvasniuk a brit diákoknak? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI 

(x)

DF diplomások – életrevaló, sikeres munkavállalók!

A Dunaújvárosi Főiskola piacképes gyakorlati tudást, rendszerszemléletet, kapcsolati tőkét ad és életre nevel.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X