Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

A közoktatási törvény elfogadása is szeptemberre csúszhat

Alapvető közoktatási kérdésekben folyik vita a minisztériumok között, ezért elképzelhető, hogy az új közoktatási törvény tervezete is csak szeptemberben kerül a Parlament elé – mondta Pokorni Zoltán az m1 Ma Reggel című műsorában. A fideszes oktatáspolitikus szerint a 16 éves kor helyett inkább valamilyen képzettség megszerzéséhez kellene kötni a tankötelezettséget.

Pokorni Zoltán szerint két-három héten belül dönt a kormány az új közoktatási törvény koncepciójáról. „De én inkább arra szavaznék, hogy jobb, megfontoltabb legyen a törvényalkotás, és inkább szeptemberben kerüljön az Országgyűlés elé” – mondta.

Az oktatási bizottság elnöke úgy nyilatkozott, az iskolák fenntartóival kapcsolatban többféle álláspont létezik: az egyik oldal szerint a jelenlegi finanszírozási rendszer jól működne, ha több pénzt fordítanának oktatási feladatokra, míg a másik oldal szerint az iskolákat teljes egészében az államnak kellene fenntartania. Pokorni Zoltán azzal az elképzeléssel egyetért, hogy az állam vállaljon nagyobb szerepet az oktatásfinanszírozásban. „A pedagógusok bérét garantálná a költségvetés, a fenntartás ezernyi apró gondját pedig rá kell bízni a fenntartókra, és akkor egyensúlyba kerülhet a rendszer” – mondta az m1 reggeli műsorában.

Magyarországon oktatásfelügyelettel önkormányzati szinten 20-30 ezer ember dolgozik, és másik 15 ezer ember, aki a technikai karbantartást végzi, ha ezt központilag akarjuk ellátni, akkor többe kerül a leves, mint a hús – tette hozzá. A fideszes oktatáspolitikus a sajátos nevelési igényű diákok oktatása mellett a szakképzés és a kollégiumi ellátás átkerülhetne az állam feladatkörébe, ahogy azok a kistelepülések is átadhatnák a fenntartói jogot az államnak, amelyek már nem képesek fenntartani a helyi iskolát.

eduline

(x)

DF diplomások – életrevaló, sikeres munkavállalók!

A Dunaújvárosi Főiskola piacképes gyakorlati tudást, rendszerszemléletet, kapcsolati tőkét ad és életre nevel.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X