Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Tizenhat évesen jutott el a Déli-sarkra egy brit középiskolás

A világon legfiatalabbként, 16 évesen ért sítalpakkal a Déli-sarkra Amelia Hempelman-Adams, aki rendkívül büszke teljesítményére, és nagyon örül a sikernek. A brit tinédzser apjával, az expedíciót vezető David Hempelman-Adamsszel és a csapat másik hét tagjával jutott el a Déli-sarkra, miután maguk mögött hagyták az utolsó, 156 kilométeres szakaszát.

Amelia Hempelman-Adams tanulmányaival sem akart lemaradni, ezért úgy tervezte, hogy leckeírással is foglalkozik majd a kéthetes megpróbáltatás alatt. Apja azonban száműzte a tankönyveket a nehéz körülmények miatt. A lánynak amúgy sem lett volna túl sok ereje tanuláshoz. "Ha az ember este végre megpihen a sátrában, túl késő van, és nem tud már semmire sem gondolni" - erősítette meg a kamasz.

hirdetés
hirdetés

A tinédzser apja nyomdokaiba lépett sikerével: David Hempelman-Adams volt az első brit, aki egyedül, segítség nélkül, sítalpakkal érte el a Déli-sarkot. A rekorder idősebb lánya, Alicia 2005-ben az Arktiszon hajtott végre bravúrt: gyalog jutott el az Északi-sarkra.
 

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X