Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.
"Védettebb sávot" adna a hittanóráknak az oktatási államtitkárság
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az új közoktatási törvény koncepciójáról tárgyalt Gáncs Péterrel, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspökével, Kákay István országos irodaigazgatóval és az egyház oktatási szakértőivel.
| Mi lesz a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok sorsa a fővárosban? Összefoglalónkat itt olvashatod el. |
A hitoktatás kérdése is felmerült, miszerint a jövőben kötelezően választhatnak a diákok a hittan vagy az erkölcstan tanulása között. A kormányzat szándéka, hogy a hittanóráknak "védettebb sávot biztosítsanak", azaz ne kelljen nulladik órában vagy délután hittanórákra járniuk. Meglátása szerint az egyházaknak össze kell fogniuk a hittanoktatásban, ez azonban még sok egyeztetést igényel. Egyebek mellett óvodai szinten is hasznos lenne a bibliai alapismeretek átadása - tette hozzá.
A tárgyaláson szóba került az is, hogy több önkormányzat - anyagi okokból - szeretne átadni közoktatási intézményeket az egyháznak. Gáncs Péter arról is beszélt, hogy folytatódik a kormányzat és az egyház közötti párbeszéd, a későbbiekben is várja az oktatási államtitkárság az észrevételeiket. Az evangélikus egyház decemberben egy 20 oldalas dokumentumot küldött el a kormányzatnak a közoktatási törvény koncepciójával kapcsolatban - mondta.
MTI
-
Kiverte a biztosítékot Pintér ötlete: rendőrök nevelnének az iskolákban »
-
Földrajzérettségi: itt van a topográfiai feladatsor »
HVG hirdetésfelhő
Hozzászólások (1)
Eszerint már az óvodában elindul a térítés! A kisebb önkormányzatok pedig boldogan átadják az egyháznak az anyagi terhet jelentő iskolákat. Amihez persze az egyházak majd állami segítséget fognak kérni. Akkor majd természetesen előteremti a kormány a pénzt, hiába nem jutott eredetileg az önkormányzatnak ugyanerre. Akinek mindez nem tetszik, az nyilván hazaáruló, nemzetvesztő, stb.