close
 
 





Hírkeresés

A 2010/2011-es tanév rendje

Így fog kinézni a következő tanév

2010. július. 01

 HozzászólásokKüldje el levélben!Nyomtatás

183 tanítási nap, a szokásosnál hosszabb őszi szünet és a tavalyinál a diákok szempontjából kicsit szerencsésebben, hétköznapokra is eső szünnapok: röviden így lehetne leírni a következő tanévet. A Magyar Közlönyben megjelent 2010/2011-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletből szemezgettük ki a legfontosabbakat.

2010. Szeptember 1 - Az első tanítási nap

Szerdától szerdáig tart majd a következő tanév, lévén szeptember elseje, valamint az utolsó tanítási nap, június 15-e is szerdára esik. A tanítási napok száma - miként a megelőző években - most is száznyolcvanhárom lesz.

2010. Október 30 - november 7 - Őszi szünet

Az idei őszi szünet kicsit hátrébb csúszik, mint a tavalyi - a szokásos október végi időpont helyett, először adják ki novemberben ezt a pihenőt a diákoknak. Ez a megoldás azonban az eddigieknél jóval hosszabb egybefüggő szünetet jelent majd, hiszen november 1-je, amely amúgy is munka- és tanítási szünet, hétfőre esik. Így az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 29-e lesz, míg a szünetet követő első pedig november 8-a. Így jön létre tehát egy szokatlanul hosszú, kilenc napos őszi szünet.

2010 December 22 - 2011 január 2 - Téli szünet

Ez szinte betűre ugyanaz, mint minden évben. A pech benne, hogy január elseje szombatra esik, így ez a nap amúgy is szünet lenne. Január 3-án, hétfőn kell először iskolába menni.

2011 Január 14 - Az első félév szorgalmi időszakának vége

Ezen a napon zárják a tanulók első félévi jegyeit, a bizonyítványát pedig legkésőbb Január 21-ig mindenki kézbe veheti.

2011 Április 21-26 - Tavaszi szünet

A tavaszi szünet szokás szerint hét napos lesz, az utolsó tanítási nap április 20-a, míg a szünet utáni első április 27-e lesz.

2011 Április 29 - Az utolsó évfolyamon tanuló középiskolások utolsó tanítási napja

Az érettségizők ezen a napon vesznek részt utoljára tanítási órákon.

2011 Május 2 - 23 Az írásbeli érettségi vizsgák kezdete

Ezen a napon indulnak a közép- és emelt szintű írásbelik a magyar érettségivel. Az írásbelik május 23-án érnek véget a nemzetiségi nyelvekkel.

Néhány fontosabb vizsga időpontja:

  Emelt szintű írásbeli Középszintű írásbeli Időpont
1. Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom május 2., 8.00
2. Matematika Matematika május 3., 8.00
3. Történelem Történelem május 4., 8.00
4. Angol nyelv Angol nyelv május 5., 8.00
5. Német nyelv Német nyelv május 6., 8.00
6. Informatika Informatika május 10., 8.00
7. Biológia Biológia május 11., 8.00


2011 június 2-8 - Emelt szintű, és június 14-28 középszintű szóbeli érettségi vizsgák

Mint a megelőző években is, az emelt szintű vizsgák lebonyolítására egy hét áll majd rendelkezésre, míg a középszintűekre két hét.

2011 Június 16- Augusztus 31 - Nyári szünet

Ami pedig az állami szünnapokat illeti, a következő tanév nem alakul majd túl szerencsésen diák szemmel. A 2011 január 1-je mellett, 2010 október 23-a is hétvégére esik (szombatra). 2011 március 15-e pedig hétköznapra esik ugyan, de mivel ez egy keddi nap, a három napos szünet itt is elmarad.

eduline

Kapcsolódó anyagok:

Ajánlom a Gurura
 

Hozzászólások(29)

Grósz.J

2010. augusztus 31., 16:05

A tavaszi szünetet,hogy számolták 7 napra???
Mikor 21-26-ig tart ami akár hogyan is számolva !!! 6 !!! nap.
Vagy nem?

Zsofia Szekely

2010. augusztus 27., 11:16

jaj istenem, annyi problémája van mindenkinek a szünettel. mért nem lehet egyszer erülni neki és kommentár nélkül( negatív) elfogadni azt ami van??? amugy tényleg nagyon örüljön ezeknek a szüneteknek, mert kb. magyarországon egyedüli az ilyen hosszu szünet, németországban is 6 hétig tart, igaz hogy ott tavaszi, öszi, téli szünet mind 2 hétig tart de akkor is.

kerekerdő

2010. augusztus 25., 16:34

A júniusi tanításról csak annyit, hogy az iskolák nagy része nem tudja megoldani azt, hogy amikor kint 30 fok van, akkor bent ne 29 legyen. Nem lehet normálisan árnyékolni a termeket. Ilyen melegben pedig tanítani nagyjából lehetetlen. Aki próbálta, tudja, aki nem próbálta, annak ajánlom, hogy kísérelje meg és azután biztosan nem akarja kitolni a tanév végét jún. végéig.

Gika13

2010. augusztus 20., 23:54

Mindenki sír, hogy ez kevés meg az kevés. Annak idején nem volt őszi szünet, nagyon jól megvoltunk nélküle. Arról nem beszélve, hogy a nyári szünet 2,5 hónap. Más országokban 2 hét, max 1 hónap. A juniusi hónapban nyugodtan lehetne végig tanítás, bővíteni a tanrendet egy kis illemtannal, és viselkedéskultúrával. Ráférne némelyik gyerekre.

Anyuka

2010. augusztus 20., 19:21

Fufy!
A húsvét pontosan a tavaszi szünetben lesz, mint mindig. Április 24-25.

(Összesen: 29 hozzászólás)

Hozzászólok

 
 
 

A Facebook közreműködésével is bejelentkezhet