szerző:
Eduline

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem jogi kara vezeti a jogi egyetemek 2018-as HVG-rangsorát - míg az ELTE a hallgatói kiválóság, addig a miskolci intézmény az oktatói kiválóság alapján összeállított lista élén áll.

©

"Az oktatói rangsorban a Miskolci Egyetem nagyon jól szerepelt, mivel a hallgatók viszonylag alacsony számának köszönhetően kevés diák jut egy-egy tudományos fokozatú oktatóra, akiknek a jogi karok közül ott a második legnagyobb az arányuk" - olvasható a HVG Diploma 2018 kiadványban.

Államilag támogatott jogászképzés 2017-ben is indult, de a kormány olyan magas pontszámban állapította meg a felvételi küszöböt, hogy gyakorlatilag csak az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának volt esélye ilyen állami keretre. Ez meg is látszik a két intézmény adatain: első helyen e két egyetemre jelentkezett messze a legtöbb diák, alapvetően jogásznak.

Rang (oktatói kiválóság) Intézmény Rang (hallgatói kiválóság) Intézmény
1. ME-ÁJK 1. ELTE-ÁJK
2. PTE-ÁJK 2. PPKE-JÁK
3. PPKE-JÁK 3. DE-ÁJK
4. ELTE-ÁJK 3. SZTE-ÁJK
4. KRE-ÁJK 5. PTE-ÁJK
6. SZE-DFK 5. SZE-DFK

Mi alapján áll össze a rangsor?

Az összesített és a kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot figyelembe vettek: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvett hallgatók pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a középiskolai tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.

"A sokszempontúság azt jelenti, hogy nincs általánosan „legjobb” vagy „legrosszabb” intézmény, az egyetemeket, főiskolákat érdemes több releváns és mérhető mutató alapján összehasonlítani" - olvasható a kiadványban.

Itt a HVG 2018-as felsőoktatási rangsora: ezek a legjobb egyetemek és főiskolák

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezeti a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorát. A karok rangsorában is az ELTE szerezte meg az első helyet: a legjobb eredményt az egyetem bölcsészkara érte el. Újságárusoknál a HVG Diploma 2018 kiadvány.

Változás, hogy az oktatói alrangsorokban finomhangolást végeztek, módosították a súlyozást. "A rugalmasabbá vált képzési szerkezetben már nem egyértelmű, hogy önmagában a tudományos fokozatú oktatókra jutó hallgatók száma milyen mértékben befolyásolja az oktatás minőségét, ezért ugyanazoknak az indikátoroknak a használatával a súlyozáson módosítottunk: az egy tudományos fokozatot szerzett oktatóra jutó hallgatók számát a korábbi 50 százalékos súlytól eltérően idén azonos mértékben vettük figyelembe az ilyen oktatók teljes tanári létszámon belüli arányával és az MTA-doktori címet szerzett oktatók arányával" - írják a módszertani összefoglalóban.

A HVG ismét elkészítette a legjobb főiskolák és egyetemek rangsorát, amelyben az intézményi, kari, képzésterületi és szakos rangsorok mellett minden fontos gyakorlati tudnivalót megtaláltok az alap- és mesterszakokról, a felvételitől egészen a továbbképzési lehetőségekig. A HVG Diploma 2018 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.