Hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal szerzett PhD fokozatot egy nő

A nő beismerte tettét, az ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott vele szemben.

  • Tornyos Kata

A nő egy doktori iskola hallgatója volt, ahol 2016-ban - az abszolutórium megszerzését követően – megindította a fokozatszerzési eljárást is. A doktori disszertációt azonban addig nem lehetett védésre bocsátani, amíg be nem csatolta, hogy a jelentkezéskor már meglévő nyelvvizsgáján felül további egy élő nyelvből legalább alapfokú, C típusú nyelvvizsgát szerzett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint.

Ezért 2018 őszén elküldött a doktori iskolának egy német nyelvvizsga-bizonyítványt, majd a doktori disszertáció védése után PhD fokozatot szerzett.

A nyelvvizsga-bizonyítvány azonban hamis volt, mellyel az elkövető megvalósította a hamis magánokirat felhasználásának vétségét. A nő beismerte tettét, az ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott vele szemben. Az egy évig tartó felfüggesztés eredményes eltelte esetén az eljárás megszüntetése várható.

 

Hozzászólások

Hiába sokszoros a túljelentkezés, évek óta gyakorlatilag ugyanannyi a férőhely a hat-és nyolcévfolyamos gimnáziumokban

25 962 diák tanult hat-vagy nyolcosztályos gimnáziumban a 2024/2025-ben, amely nagyjából megegyezik az előző tanévek adataival – derült ki a KSH adataiból. Annak ellenére nem emelkedett a férőhelyek száma, hogy a „kisgimnáziumi” férőhelyek után óriási az igény. A tavalyi felvételi eljárásban volt olyan topgimnázium, ahol az egyik tagozatra mintegy tízszeres volt a túljelentkezés.

Ingyenes próbaérettségi 2026: az összes feladatlap és megoldókulcs egy helyen

Február 14-én több száz diák írta meg a Studium Generale próbaérettségijét az ország több pontján. A diákok matekból, történelemből és pénzügyi-számvitel ügyintézésből mérettethették meg magukat közép- és emelt szinten is az éles érettségi vizsgához hasonló szituációban. Mutatjuk a feladatlapokat és a megoldókulcsokat, ha lemaradtatok a próbavizsgáról, de otthon tesztelnétek a tudásotokat.

Felvételi 2026: mi következik a jelentkezés után?

Február 15-én zárul le a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszaka. Eddig dönthetik el a felvételizők, mely egyetemekre és milyen szakokra nyújtják be jelentkezésüket. A felsőoktatási felvételi folyamata azonban még korántsem ért véget: a ponthatárokat várhatóan 2026. július 21-én hirdetik ki, addig pedig több fontos határidő és teendő vár a jelentkezőkre.