Ebben a félévben írjátok a szakdolgozatotokat? Akkor ez a pályázat nektek szól

Ha ebben a félévben diplomáztok és versenyeztetnétek a szakdolgozatotokat, ez a pályázat nektek való. Öt kategóriában lehet jelentkezni, a legjobb három pedig kategóriánként komoly díjazásban részesül.

Forrás: Fülöp Máté

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázatot hirdetett olyan alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatóknak, akik a 2017/18 tanévben, vagyis ebben a félévben végeznek tanulmányaikkal. Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek átadása, ismertetése.

hirdetés
hirdetés

A hallgatók értékes szakmai képzést és támogatást kapnak a pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatokért 150, 125 és 100 ezer forint díjazás jár.

A jelentkező hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati jelentkezés határideje március 19, a diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje pedig június 30.

További infókért kattints ide.

Felvételi: meddig lehet jelezni, hogy nyelvvizsga-bizonyítványt szereztetek?

Meddig tölthetik fel az egyetemre-főiskolára felvételizők a jelentkezési határidő után megszerzett bizonyítványokat az e-felvételi rendszerébe? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk. Márciusban fogok nyelvvizsgázni. Ha sikerül az írásbeli és a szóbeli, legkésőbb május elején már meglesz a bizonyítványom. Meddig lehet jelezni az e-felvételiben, hogy szereztem egy nyelvvizsgát? A felvételi döntésre is kiható adatokat 2018.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X