Külföldi szakmai gyakorlatot terveztek? Így kaphattok támogatást

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi – felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. június 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható külföldi szakmai gyakorlat támogatására felsőoktatási hallgatók számára.

Forrás: Shutterstock

Mi a pályázat célja?

hirdetés
hirdetés


A pályázat célja, hogy a hallgató a külföldi fogadó intézménynél teljesített szakmai gyakorlata alatt tanulmányaihoz szorosan kötődő szakmai tapasztalatokat, kompetenciákat és készségeket szerezzen, melyek hazatérését követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosítanak. Mester- és doktori képzés esetén kutatási tevékenység is támogatható, amennyiben ez a tanulmányi követelményekhez szorosan kapcsolódik.

Kiknek szól a pályázat?

Bármely Erasmus+ programban részt vevő magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatóknak, aki:

  • alapképzés és osztatlan képzés esetében legalább 2, mesterképzés és doktori képzés esetében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
  • a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik a pályázáskor megadott képzésen;
  • a fogadó intézmény munkanyelvéből/munkanyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik
  • vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét.

A pályázásra jogosultakról itt olvashattok további információkat.

Így szerezhettek akár 200-350 ezer forint támogatást, ha külföldi részképzésre mentek

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. június 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható külföldi részképzés támogatására felsőoktatási hallgatók számára. Kiknek szól a pályázat?

Mekkora az igényelhető összeg?

A pályázott ország megélhetési rátáitól függően a nyertes pályázó havi  200 000– 350 000 Ft ösztöndíjban részesül. A támogatás összege időtartam-arányosan kerül meghatározásra. Erről bővebben itt olvashattok.

Meddig lehet pályázni?

Az őszi forduló pályázati időszaka: 2017. augusztus 1-től 2018. február 28-án 23:00 óráig tart.

Ezt a külföldi ösztöndíjat ne hagyjátok ki, tanulmányúthoz kaphattok támogatást

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. szeptember 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható rövid tanulmányutak támogatására felsőoktatási hallgatók számára. Kiknek szól a pályázat?

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X