Ebben a rangsorban tarol Budapest: itt a legolcsóbb egyetemistának lenni

A Le Figaro átvizsgálta az Uniplace francia portál vendégdiákok megélhetési költségeire vonatkozó elemzését. Az Uniplace azt vizsgálta, melyik az az öt európai egyetemi város, ahol egy Erasmus ösztöndíjas diák a lehető legkisebb költségvetésből is normálisan meg tud élni - írja a hvg.hu.

Forrás: Reviczky Zsolt

A hvg.hu azt írja, három kiadási tételt vettek szemügyre: a lakhatási költséget, a városi közlekedésre és az élelmiszerre fordított kiadásokat. Ebben az összehasonlításban Budapest nyerte az olcsósági versenyt, két portugál és két közép-európai város került be az öt legolcsóbb közé.

hirdetés
hirdetés

Budapesten 250 euróból kihozható a lakhatás (ez azért kevésnek tűnik, tekintettel az elszabaduló albérleti díjakra, bár ha többen bérelnek együtt lakást, akkor reális, a szerk.), 11 euró a városi közlekedés ( a havi bérlet diákoknak 3450 forint, úgyhogy ez stimmel) és 100 eurónál többet nem kell kajára költeni (a napi ezer forint itt is túlzásnak tűnik, abból azért nem futja nagy kajálásra), vagyis 360 euróból egy erasmusos egyetemista szépen elvan Budapesten.

Prágában 403, Portóban 409, Varsóban 426, Lisszabonban 502 euróból futja ilyen életvitelre. Tehát az öt legolcsóbb, ötszáz euróból is élhető európai egyetemi város: Budapest, Prága, Portó, Varsó és Lisszabon.

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Ezekben a városokban a legjobb egyetemistának lenni

A QS 2015-ös rangsora szerint a francia és a brit fővárosban, valamint Ausztrália legnagyobb városában éri meg igazán egyetemistának lenni. A Quacquarelli Symonds (QS) összeállította a legjobb egyetemvárosok 2015-ös listáját a helyi egyetemek QS rangsorában elért helyezése, a hallgatói közösség nagysága és sokszínűsége, az életminőség, a tandíj és a megélhetés költségei, valamint a várható karrierlehetőségek alapján.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X