Így lehet kijönni egy hónapig 40 ezer forintból egyetemistaként - spórolós tippek

Az egyetemi évei - ha van szülői támogatás és ösztöndíj, ha nincs - senkinek sem jelentik az anyagi jólét csúcsát. Sőt, inkább jó pár szűk esztendővel lehet azonosítani ezt az időszakot. Spórolási tippeket és eddig talán még nem ismert lehetőségeket gyűjtöttünk össze nektek, hogy egyszerűbb legyen kihúzni hó végéig.

Forrás: Shutterstock
Amiből indultunk: 40 ezer forint. Ezt kell beosztani úgy a hónapban, hogy mindenre jusson. Amit levontunk előre: a kollégiumi/ albérleti díj (így a rezsi és az internetszámla szintén). Tehát ez az összeg marad az evésre, ruhászkodásra, szórakozásra, közlekedésre - és minden másra. Küldetés indul: vajon sikerül-e kihúzni 30 napig ennyiből? Csupán a legszükségesebbek lesznek benne a listában.

Élelmiszer - 24.000 Ft

hirdetés
hirdetés

Lássuk be, 24.000 forint elég kevés ahhoz, hogy harminc napig jól lakjunk. De mégsem lehetetlen beosztanunk. Főzéssel és ügyes beosztással ki lehet jönni ebből az összegből. Mindenkinek az otthonában (de még egy koliban is) megtalálhatóak alapvető hozzávalók (cukor, liszt, fűszerek stb.), így elegendő olyan élelmiszerek megvásárlása, amelyek variálhatóak és sokáig kitartanak.

Rizsból és zöldségekből vagy tojásból több féle rizottó elkészítése lehetéséges, vagy tésztából spagetti/zöldséges/sajtos tejfölös fogások hamar és olcsón kihozhatóak. Viszont le kell mondanotok az édességekről, az ételrendelésről, a mindennapi cukros üdítőkről. Helyette vegyetek teafiltert vagy válasszátok a csapvizet!

Itt van még pár ötlet, hogyan tudtok kevés pénzből, de jó dolgokat készíteni magatoknak:

Így spórolhattok több ezer forintot: a legjobb kolis kaják

Kolisnak lenni életforma: az ember többé-kevésbé ehető dolgot tud készíteni némi főtt tésztából, májkrémből, ketchupból és az otthonról hozott pörköltes tál alján megmaradt szaftból. De ha valami egészségesebbre és - hogy is fogalmazzunk - átgondoltabb ételre vágytok, a következő oldalakat nézzétek meg. Campus life-sorozatunk legújabb része.

És itt van pár tipp azokra a napokra, mikor nincs kedvetek főzni:

Itt lehet 400-500 forintból megebédelni - gyorséttermeket teszteltünk

Valahogy minden év leghosszabbnak tűnő hónapja a január és a február - a karácsonyi költekezés után a pénztárca üres, az első ösztöndíj még arrébb van, és valahogy most még jobban fizető diákmunkát sem találtok? Campus life-sorozatunk legújabb részében újra megmutatjuk nektek azokat a helyeket, ahol pár száz forintból és gyorsan megebédelhettek.

Közlekedés -  3500 Ft

Diákigazolvánnyal kevesebb mint 3500 forintból tudtok magatoknak havi Budapest-bérletet vásárolni. Azonban még ebből az összegből is lehetőségetek van lefaragni akkor, ha a városközpontban laktok, és gyalog is könnyen el tudtok jutni bárhova, sőt kerékpárral is kiválthatjátok a tömegközlekedést.

Ha nincs saját bringátok, az sem a világ vége. A Bubi kerékpárjait csoportosan is bérelhetitek, és még úgy is jobban jártok, mint ha vennétek egy bérletet magatoknak.

Így trükközhettek egyetemistaként, ha több ezer forintot szeretnétek spórolni

Hogyan spórolhattok meg több ezer forint havonta a vonatjegyen vagy a jegyzeteken? Hogyan vásárolhattok színházjegyet féláron, hogyan mehettek múzeumba teljesen ingyen? Megmutatjuk. #campuslife Tankönyv helyett digitális jegyzet Több ezer forintot spórolhattok a tankönyveken, ha online elérhető anyagokból tanultok. A Digitális Jegyzetszolgáltatással például az ötven legfontosabb gazdasági tankönyvet és jegyzetet ingyenesen érhetitek el a www.vilagraszolo.com oldalon.

Ruházkodás - 3000 Ft

Budapest a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kínálatú turkálók városa! Minek is vásárolnátok új ruhákat, ha egészen egyedi és olcsó ajánlatokat is kifoghattok. Higgyétek el, erre elég lesz a havi 3000 forint.

Nyilván nem tudsz minden alkalommal beújítani egy teljes ruhatárat, de ahhoz, hogy egy-egy új darabot beszerezzetek, elég lesz ez az összeg.

Turkálók

Green&Go - Arra az esetre, ha nem szerettek hosszan válogatni. Az üzletben méret és ruhadarab szerint vannak szétválogatva a ruhák.
Cím: IX. kerület Ferenc körút 24.

Vintage Humana - Kicsi, barátságos, és minden extravagáns.
Cím: V. kerület Károly körút 8.

Háda - minden, minden mennyiségben.
A mi kedvencünk: VIII. kerület Stáhly utca 13. (Corvin Pláza)

Telefonszámla 3000 Ft

Szerencsére a legtöbb mobilszolgáltató mág rájött arra, hogy a diákok kikerülhetetlen piaci rést jelentetnek. Épp ezért megéri utánajárni, milyen kedvezményeket és csomagokat tudtok diákként elérni - nem csak azoknak ajánljuk ezt, akik spórolni akarnak.

Szórakozás - 6500 Ft

Ha szűkös a keret, a több tízezres belépőjeggyel operáló koncertek sajnos elmaradnak, de így sem kell bezárkózni a koliszobába. Budapest számos kocsmája és szórakozóhelye olcsón kínálja számotokra a szórakozási lehetőséget. Kérjetek tippeket a barátaitoktól, hova érdemes ellátogatni. Valószínáleg amúgy sem lesz ellenetekre új helyek tömkelegét kipróbálni.

Budapest legjobb egyetemi klubjai: így bulizhatod körbe a várost

Körülnéztünk Budapest egyetemi klubjaiban: a kis, zajos kocsmától a harsogó diszkóig sokféle helyre eljutottunk, és szinte mindegyiket tudtuk is valamiért szeretni, de azért lehet rangsorolni a felhozatalt. Sarki törzskocsmától az ezres befogadóképességű, dörömbölő diszkóig sok mindent lehet egyetemi klubként definiálni. Mi a budapesti kínálatból válogatva igyekeztünk mindenfélét meríteni, hogy megtudjuk, hol érezheti magát a legjobban a hámból kirúgó hallgató.


hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X