Ez az utolsó esély: aki még nem diplomázott, 2018-ig megteheti

2

Több mint 27 ezer olyan egykori egyetemi, főiskolai hallgatót tart számon az Oktatási Hivatal, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem abszolváltak vagy elhalasztották az államvizsgát - írja a Magyar Idők szerdai száma.

Forrás: Wikipedia
Közülük az utóbbi két évben mintegy 6400-an megszerezték a diplomát, a többiek pedig az abszolutóriumot, utóbbiaknak tehát az oklevélszerzés még hátravan, azonban nincs sok esély arra, hogy ez határidőre megtörténik.

A lap emlékeztet, a felsőoktatási államtitkárság 2015-ben hosszabbította meg a diploma megszerzésének határidejét az érintettek számára. Akkor döntés született arról is, hogy 2016 szeptemberéig megszerezhetik az abszolutóriumot azok is, akik egyetemi éveik alatt ezt nem tették meg.

hirdetés
hirdetés

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 2015-ös módosítás célja az volt, hogy lezárulhassanak azok a képzések, amelyek még szerepelnek ugyan a nyilvántartásokban, ám döntő többségükben már nincs sok esély arra, hogy befejezik azokat.

Jelenleg azonban még így is több mint 20 ezren vannak azok, akik az abszolutóriumot megszerezték tavaly szeptemberig, de záróvizsgát még nem tettek. Ezekben az esetekben még van lehetőség záróvizsgázni 2018. szeptember 1-jéig. A hivatal hangsúlyozta, döntő többségükben a hallgatók már régen lezárták a tanulmányaikat, tehát a reálisan még várható oklevélszerzések száma ennél jóval alacsonyabb lesz.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (2)

Egyébként komolyan érdekelne, hogy 300 megszerzett kreditponttal, a kreditrendszer szerint hogyan alakulnak a rendelkezések, egy esetleg új felvételi eljárás esetén, továbbá bonyolítja a helyzetemet is, hogy levelezőn kezdtem a képzést, 2005 szeptemberében, de 2009 februárjától kezdődik a nappalis jobviszonyom. Mivel időközben műszakis hallgató lettem egy budapesti egyetemen, ahol van jogi képzés is, a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha itt tehetném le az államvizsgát, mivel az újonnan hozott szabályok szerint, is megterhelő lenne oda visszajárni levizsgázni, ráadásul az az abszurd helyzet is fennáll, hogy legalább 1 tárgyból el kellene mennem csak azért megbukni, hogy előre nullázódjanak a tárgyaim, és ne esetleg a 4. vizsga megszerzésekor fussak rá egy ismétlésre (ugyanis sajnos volt próbálkozásom korábban polgári jogból). A jelenlegi rendelkezések alapján van lehetőség máshol letenni az államvizsgát?
Amennyiben válaszolnak ezúton is köszönöm.

Sajnos én pontosan ez a kategória vagyok, 2005-ben kezdtem a jogi egyetemet, egy másik szak elvégzése közben jutottam el vele az abszolutóriumig, majd egyéb körülmények miatt az abszolutórium és a szakdolgozatom megvétele óta az államvizsgát nem tettem le. Sajnos az egyetemen emellett egy másik visszamenőleges hatályú rendelkezést is elfogadtak (habár erre sem lenne normális keretek között lehetőség, legalábbis nem szabadna lennie), miszerint aki a 4 államvizsgatárgyból (mert a jogon 4 államvizsga van), nem tudja valamelyiket második alkalomra megszerezni, annak nullázzák az összes többi eredményét, és kezdheti előről (ami teljesen nonszensz, és csak még több stresszt eredményez). Amikor meghozták ezt a két rendelkezést, akkor jártam bent utoljára a tanulmányi Osztályon, ahol azt mondták, hogy 2019-ben kell elmennem államvizsgázni eszerint a törvény szerint, úgyhogy nagyon remélem, hogy csak hangulatkeltési céllal íródott ez az Magyar Időkben megjelent cikk. Nem ez lenne az első tárgyi tévedésük....

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X