Szegeden fog dolgozni a Nobel-díjas tudós

Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus lesz a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) képzési igazgatója.

Forrás: nobelprize.org

Hegyi Péter professzor a kezdeményezést a csongrádi megyeszékhely közgyűlése előtt bemutatva elmondta, 75 éve, 1941 óta - amikor Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetem rektora lett - nem volt példa arra Magyarországon, hogy Nobel-díjas tudós vezessen hazai oktatási-tudományos intézményt.

hirdetés
hirdetés

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre az SZTA-t, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. A programot a kormány és az önkormányzati s támogatja.

Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között - a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan - végigkísérő programot, melynek célja, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

A hazai és nemzetközi mentorok részvételével működő rendszer már negyedik éve sikerrel működik Szegeden, a cél az, hogy az országból és a határon túlról évente ötszáz tehetséges fiatal érkezzen a Tisza-parti városba.

A kezdeményezés részeként 2013-ban megalapították a Szent-Györgyi Talentum Díjat, melyet az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért ítélnek oda. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan szegedi tudós kapja, aki - a díj névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan - a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte.

Bert Sakmann német fiziológus dolgozta ki a patch-clamp technikát, egy úttörő elektrofiziológiai vizsgálati módszert, munkáját 1991-ben Nobel-díjjal ismerték el. A professzor az elmúlt években többször is járt Szegeden, ahol középiskolás diákokkal találkozott és előadást tartott tehetséges fiataloknak.

(x)

Hogyan lehetsz egyetemista, ha nincs 280 pontod?

A Metropolitan Egyetem lehetőséget kínál számodra, hogy ősztől Te is diplomát adó képzésben tanulhass. Akkor is, ha nincs 280 pontod. Tudj meg többet!  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X