Külföldön tanulsz és dolgoznál? Ez a teendő

A diákok kétharmada menne külföldre, sokaknak pedig ez már tanulmányaik alatt sikerül. Közülük a legtöbben nyugat-európai egyetemekre jelentkeznek, ott viszont jóval drágább az élet, mint itthon. A megoldás az ösztöndíj mellett a munka, épp ezért összeszedtük nektek, milyen szabályok vonatkoznak rátok ilyen esetben.

Forrás: Shutterstock

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy kiutasítottak Dániából egy kameruni diákot, mert 90 perccel többet dolgozott az egyik munkahetén, így pedig átlépte a törvényben előírt maximális keretet.

hirdetés
hirdetés

Persze a szigorú dán törvények csak az unión kívüli diákokra érvényesek, nem árt tisztában lenni azzal, milyen feltételekkel vállalhattok munkát az EU-ban diákként.

Ha tandíjat sok nyugati egyetemen nem is kell fizetni, a megélhetés így is általában jóval nagyobb összeget emészt fel, mint itthon, így a legtöbben rászorulhatnak, hogy hosszabb-rövidebb ideig dolgozzanak az egyetem mellett. Ebben a cikkünkben szó esett arról, mennyire nehéz megfizethető lakhatást találni Berlinben magyar egyetemistaként.

Fontos tudni, hogy már a magyar diákokra sem vonatkoznak szigorítások, még a teljes munkaidős munkához sem lesz szükségetek munkavállalási engedélyre, vagy bármi hasonlóra.

Több országban nem korlátozzák a tanulmányok mellett végezhető munka idejét, de vannak olyan országok, ahol senki sem vállalhat diákként teljes munkaidőben állást. Érdemes a felvételi előtt érdeklődni, mik a szabályok erre nézve az adott országban.

A tanulmányok mellett végzett munkából is adózni kell, és ha ezt külföldön végzitek, akkor abban az országban kell befizetni az adókat és járulékokat. Arra azonban érdemes figyelni, hogy az itthon szerzett jövedelmet is megadóztathatja a másik ország.

Ha valaki egy évben legalább 6 hónapot él egy adott országban, akkor ott fog adóügyi illetékességgel rendelkezni. Ez nyilván így van a kiköltöző tanulókkal is, így pedig ha például hazajöttök nyáron, és itthon dolgoztok, majd visszatértek a szemeszter elején, könnyen lehet, hogy be kell vallani az itthon szerzett jövedelmeteket. Persze sok országban erre sem lesz szükség, ugyanis egy külön egyezmény értelmében ez elkerülhető, de azért nem árt ilyen esetben utánanézni a konkrét ország szabályozásának.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X