Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Ennyit lehet keresni BME-s diplomával

Gyakorlati óra a Műegyetemen. A végzettek a munkájukkal és a fizetésükkel is elégedettek
Gyakorlati óra a Műegyetemen. A végzettek a munkájukkal és a fizetésükkel is elégedettek
Forrás: Fazék
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.

A Műegyetem Diákközpontjának legutóbbi felmérése szerint a 2008-ban végzettek 2011. évi havi nettó összkeresete 275,3 ezer forint volt, míg a 2010-ben végzettek 2011-ben havi nettó 219,8 ezer forintra számíthattak.

hirdetés
hirdetés

A felmérés készítői a 2008-ban végzett 2342 hallgatóból 2107-nek küldtek kérdőívet, s az 16,9 százaléktól érkezett vissza; hasonló volt az arány a 2010-ben végzetteknél is.

A foglalkoztatottsági arány a 2008-ban végzettek esetén 88,7 százalékos, a 2010-ben végzettek esetén 77,8 százalékos volt. Az összegzésben az olvasható, hogy első munkahelyét a válaszolók csaknem 80 százaléka a végzést követő egy hónapon belül találta meg.

A 2010-es felmérés szerint a hallgatók 40 százaléka már tanulmányai alatt, tehát még a diplomaszerzés előtt elhelyezkedett. Minden karról elmondható, hogy fél éven túl tíz százalék alatti, gyakorlatilag egyszámjegyű volt az állást nem találók aránya. A 2010-es felmérés szerint az országos átlagnál kisebb volt a munkanélküliségi arány, 2011-ben pedig egy kicsit e fölött volt.

Megállapították, hogy a BME-n végzettek a jelenlegi munkahelyükkel alapvetően elégedettek, és ez különösen igaz a személyi körülményekre és a szakmai tartalomra. A válaszolók a jövedelmekkel, a juttatásokkal és a szakmai előmenetellel voltak a legkevésbé elégedettek.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X