Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Ösztöndíjak és támogatások: mi változik, mi marad?

egyetem
Forrás: Horváth Szabolcs
Június végén, július elején készülhet el a hallgatói juttatásokról szóló rendelet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) információi szerint, a szervezet folyamatosan egyeztetett a legfontosabb kérdésekről az oktatási államtitkársággal. Elindult egy országos kérdőív elkészítése is, hogy az elmúlt évek tapasztalatait át lehessen ültetni a rendelet szövegébe is.

A március 30. és április 1. között megtartott V4-konferencián is kiemelt téma volt a hallgatói juttatás- és ösztöndíjrendszer. A HÖOK közleménye szerint a támogatási rendszer országonként eltér – szerkezetében és az összegek nagyságában is.

hirdetés

„A nálunk meghonosodott támogatási rendszer, amelynek működtetése teljes mértékben a hallgatói önkormányzatokra van bízva, nem jellemző a többi országban, bár szinte kivétel nélkül részt vesznek hallgatók az ösztöndíjakkal foglalkozó bizottságok munkájában” – írták.

A találkozók célja többek között az volt, hogy az European Students’ Union (ESU) közgyűlései előtt a V4-országok és partnereik vezető hallgatói képviselői egyeztessenek, és próbáljanak meg közös álláspontot kialakítani a közgyűlés témáiról.

Milyen lesz az új rendszer?
"Fontos, hogy többször elhangzott, hogy a szociális dimenziók hangsúlyozása mellett, a tervek szerint továbbra is megmarad a mai fogalmaink szerinti teljesítmény alapú (tanulmányi) ösztöndíj is. Ugyancsak lényeges, hogy jelen állás szerint a hallgatói juttatások forrását továbbra is normatív alapon állapítják meg. Az egy főre jutó normatíva összegének változásáról jelenleg nincs információ. A HÖOK több fórumon is nyomatékosította, hogy a normatíva változtatását csak annak emelése esetén tudja elfogadni, hiszen az 2006 óta változatlan, így nominálértékben már lényegesen kevesebb a hat évvel ezelőtti értékénél" - írják.
(x)

DF diplomások – életrevaló, sikeres munkavállalók!

A Dunaújvárosi Főiskola piacképes gyakorlati tudást, rendszerszemléletet, kapcsolati tőkét ad és életre nevel.  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X