Megtalálták Gyurcsány sógorának szakdolgozatát a pécsi egyetemen
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata - írta csütörtökön a Pécsi Újság. A Gyurcsány-szakdolgozatról szóló összes cikkünket itt találjátok.
A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. Ennek - emlékeztetett a Pécsi Újság - azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök négy évvel később azonos, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címen írt diplomamunkájának bírálata már előkerült.
Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír TV, Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem.
A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő "ellopott" szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.
A Pécsi Újságnak csütörtökön több forrás is megerősítette, hogy az egyetemen megtalálták az iktatott Rozs-dolgozatot, ugyanakkor a portál azt írta: mindannyian hozzátették, szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben, nem nyilatkozhatnak.
-
BME-rektor: "jövőre így már nem tud létezni az egyetem" »
-
Ezek a hallgatók a legfáradtabbak - hogyan érdemes szakot választani? »
Hozzászólások (1)
Azon végig lehetne menni imigyen?
http://endresy.blogspot.com/2012/05/konyvtari-rekonstrukcio.html