HírTv: megegyezik Gyurcsány dolgozatának bírálata a sógoráéval
A HírTv Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálata alapján próbálta meg rekonstruálni az eltűnt 35 oldalas dokumentumot. Ennek során több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek Rozs Szabolcs négy évvel korábbi munkájában olvasható hibákkal, hiányosságokkal.
A televízió riporterei Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát olvasva úgy látták, az "olyan, mintha Gyurcsány sógorának, Rozs Szabolcs disszertációjának első 35 oldalára vonatkozna".
Ennek alátámasztására jelezték azt is, hogy a Gyurcsány-dolgozatot bíráló adjunktus felvetette, hogy a diplomamunka csak a szőlészetről szól, a borászatról nem, holott a mű címében ez is szerepel. Arra mutattak rá, hogy Rozs Szabolcs azonos című dolgozatában éppen a 35. oldaltól foglalkozik tételesen a borászattal, míg Gyurcsány Ferencé éppen itt ér véget.
A HírTv idézte az értékelés több, oldalszám-hivatkozást is említő pontját is; így például a Gyurcsány-dolgozat "a 11. és 12. oldalon ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról". Jelezték: Rozs Szabolcs dolgozatának épp a 11. és 12. oldalán is pontosan erről van szó.
A HírTv legutóbb Célpont című pénteki műsorában foglalkozott Gyurcsány Ferenc főiskolai szakdolgozatának ügyével. Akkor azt közölték, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a HírTv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot és merített is belőle. A Gyurcsány-szakdolgozatról itt olvashatjátok korábbi cikkeinket.
-
"Most új pályára lehet állítani egy intézményt" - bővítené kapcsolatait az egri főiskola »
-
Angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt! »
Hozzászólások (1)
Gyurcsánytól ennél többet nem is vártam... Mások által elvégzett munkát használva maga eredményeként.
De minden diplomás ember tudja, hogy egy diploma dolgozat nincs azonos súlyban egy doktori fokozat értekezésével.
Dicséretes a HirTV teperése, hogy az ellenzék ezen képviselőjénél találjon "csakazértis" fogást - üssön rajta egyet Shit Pálért cserébe -, de egyben nevetséges is.
Elég lett volna a végzettségét és eredményét közzé tenni. Már az is minősít :)
BigMac pultos diploma!