Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Drasztikusan emeli a tandíjat a világ egyik legjobb egyeteme

2012-től kilencezer fontra, vagyis a jelenlegi összeg háromszorosára emeli legdrágább képzéseinek tandíját a cambridge-i egyetem, de az oxfordi hallgatók is hasonló emelésre számíthatnak.

Cambridge az első az angliai egyetemek közül, amelynek vezetői bejelentették: 2012-től a jelenlegi háromszorosára emelik a tandíj felső határát. Európa egyik legjobb egyetemének azért van szüksége több bevételre, mert a brit kormány az általános költségvetési megszorítások részeként az állami felsőoktatás támogatását is lefaragta. Lehetővé tette azonban, hogy az angliai egyetemek a jelenlegi 3290 fontról, vagyis egymillió forintról kilencezer fontra, csaknem 3 millió forintra emeljék az éves tandíj felső határát, így pótolva a kieső állami támogatásokat.

Az első fecske. Cambridge emeli a tandíjat
Az első fecske. Cambridge emeli a tandíjat
hirdetés
hirdetés

A törvényt december elején fogadta el a parlament alsóháza, a döntés komoly zavargásokat váltott ki a fővárosban. A parlament előtt összegyűlt húszezer tiltakozó diák a végszavazás után megpróbált betörni a pénzügyminisztérium és a legfelsőbb bíróság épületeibe, boltokat dúltak fel az Oxford Streeten, megtámadták Károly walesi herceg autóját, amely pont a tüntetés idején haladt el a Regent Streeten. A londoni zavargásokról itt olvashatsz bővebben.

Az egyetemeknek március 31-ig kell közzé tenniük a következő évi tandíjakat. Cambridge szerint példáját a legtöbb – ha nem az összes – felsőoktatási intézmény követni fogja, és már Oxfordban is jelezték, hogy hasonlóan fognak eljárni. Az elitegyetemek szerint még a kilencezer font sem fedezi a diákok oktatásának költségeit – írja a Daily Mail.      

A rossz anyagi helyzetben lévő hallgatók kedvezményt kapnak

A tandíj mértékének megállapításakor azonban figyelembe veszik a hallgatók anyagi helyzetét. Cambridge-ben azok a diákok, akiknél a család éves összbevétele nem haladja meg a huszonötezer fontot, akár háromezer fontnyi kedvezményt is kaphatnak, az ösztöndíjak összege pedig eléri az ezerhatszáz fontot. Azoknak viszont, akiknek a szülei több mint negyvenkétezret keresnek, a maximumot kell fizetniük.

Oxfordban hasonló rendszer kidolgozását tervezik. Anthony Monaco rektor szerint ennek az az üzenete a szegényebb diákok felé, hogy „nem költségesebb Oxfordba járni, mint bármely másik brit felsőoktatási intézménybe”.

Nick Clegg miniszterelnök-helyettes tervei szerint a magániskolák diákjait magasabb pontszámok alapján fogják felvenni, mint az állami középiskolák tanulóit. A rosszabb anyagi háttérrel rendelkező fiatalok érdekében intézményenként rögzíteni kívánja az ösztöndíjak és a tandíjmentes helyek számát is. A tervezett kedvezményekről itt olvashatsz bővebben.

A középosztálybeli szülőket azonban nem nyugtatja meg, hogy a Liberális Demokraták első embere drasztikus lépéseket ígér a kilencezres maximum normává válása ellen. Egy közvéleménykutatás kimutatta, hogy az elmúlt hónapokban tizenhárom százalékuk kezdett el spórolni gyermekük egyetemi tanulmányaira, és további tíz százalék tesz félre nagyobb összeget, mint korábban.   

eduline

(x)

BKF érettségi felkészítő! Biztosítsd be a továbbtanulást!

Készülj fel kiscsoportos gyakorlati óráinkon, érettségiztetésben jártas tanárokkal. Vizsgaszituációs tréninggel és próbaérettségivel csak 600 Ft/óra  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X