Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Mennyibe kerülnek a kollégiumok és az albérletek?

1

Egy többágyas, nem éppen a legjobb állapotban lévő kollégiumi szobában már akár havi 6-8 ezer forintért is lehet szállást szerezni, míg egy újonnan átadott, magasabb színvonalú szállásért ennek a tripláját-négyszeresét is elkérhetik, ezért az összegért pedig már lakást is lehet bérelni vidéken. A kollégiumi helyek gyorsan elkelnek, ilyenkor augusztusban pedig az albérletpiac is pezseg Budapesten és a nagyobb egyetemi városokban.

Az ország összes kollégiumában a pontszámok rangsora és szociális körülmények alapján osztják ki a férőhelyeket. A kollégiumok többségében egyszerre csak egy helyre lehet jelentkezni. Akit nem vettek fel, év közben is próbálkozhat.

Forrásaink szerint előre nem lehet kiszámítani azt, hogy melyik kollégiumba érdemes beadni a jelentkezéseket. A hallgatókat még az egyébként hatékony szájhagyomány sem igazítja el az esélyekről. Egy szegedi hallgató elmondta: a legnagyobb kollégiumot ajánlották neki, de kiváló eredményei és kedvezőtlen szociális helyzete ellenére sem vették fel. Jelenleg kilenc éve lakik egy olyan koleszban, amitől annak idején óva intették.

hirdetés
hirdetés

Veszprém: az üres hónapokat is fizetik

A veszprémi Pannon Egyetem Kollégiumainak honlapja szerint az államilag finanszírozott hallgatónak 9-15 ezer forintot kell fizetnie a férőhelyért. Az újonnan épült Hotel Magisterben egy kétágyas szobáért 15 500 forintot, a kétszer kétágyas szobáért 13 500 forintot kell fizetni. A Központi Kollégiumban 12 ezer forint, minden más kollégiumban 9 320 forint a kollégiumi díj. A költségtérítéses hallgatóknak ezek az árak havi 10 ezer forinttal többe kerülnek.

Szoba a veszprémi Pannon Egyetem egyik kollégiumában
Szoba a veszprémi Pannon Egyetem egyik kollégiumában

A bérelhető lakások már augusztus végére elfogynak Veszprémben. Persze nagy szerencsével lehet jó adottságú, nem panellakást találni, aminek olcsó a fenntartási költsége – mondta Benna Zsolt, a veszprémi Otthon Centrum partne. Gyakori, hogy a nyári szünetben haza utazó külföldi diákok inkább tovább fizetik az üres hónapokat, csak hogy ne veszítsék el helyüket. Az egyetemváros albérleti piacának egyébként 70-80 százalékát teszik ki a diákalbérlők.

A városban a bérleti díjak alig érezhetően csökkentek. Veszprémben általában 1-2 szobás téglalakásokat keresnek, mivel ezeknek olcsóbb a fenntartási költségük. Árak tekintetében a 25-45 ezer forintos kategóriát keresik. Újdonság, hogy az eladói piacon megjelentek olyan szülők, akik készpénzért vettek olcsó lakást gyermekeiknek. A félig befektetésnek vásárolt lakáson 4-5 év múlva szeretnének túladni – az ingatlanárak emelkedésében bízva.

Bár masszív túlkínálat van Veszprémben, mivel a diákoknak a válságtól függetlenül kell iskolába járniuk, a kereslet nem csökkent. „Mivel azt tapasztaljuk, hogy egyre többen keresnek jobb, komfortosabb, albérleteket, sok esetben ennek hiánya miatt is csökkentik a régebbi, nem felújított albérletek árát” – mondta Benna Zsolt.

Szeged: lányok előnyben

A Szegedi Tudományegyetem 13 kollégiumában 3407 férőhelyet kínál hallgatóinak. Ez jóval kevesebb, mint a hallgatók száma. A kollégiumi árak 8-25 ezer forint között mozognak.

A szegedi albérleti piacon egyértelmű túlkínálat van. Az árak azonban nem változtak, ellentétben az eladni kívánt ingatlanokkal – mondta Csanádi Kata, az Otthon Centrum szegedi irodavezetője lapunknak. A bérbeadók jobban szeretik a lány bérlőket, akik a közvélekedés szerint rendesebbek és jobban vigyáznak a lakásra, mint a fiúk.

A szegedi Eötvös Lóránd kollégium épülete: nehéz bekerülni
A szegedi Eötvös Lóránd kollégium épülete: nehéz bekerülni

A szegedi albérletek bérleti díjai 30-150 ezer forintig, elég széles skálán mozognak. A legnépszerűbb keresések – értelemszerűen – a szegedi belvárosra és az egyetemek környékére koncentrálódnak. A sláger a két külön bejárattal rendelkező, 50-60 négyzetméteres lakás, amit általában egy-két fő keres. Szegeden a piac 30-40 százalékát a diákalbérletet keresők teszik ki.

Érdekesség, hogy a diákok szeretik a jó helyen lévő paneleket. Egy 55 négyzetméteres, 2 szobás, I. emeleti, bútorozott, erkélyes lakás 50 ezer forint + rezsiért, egy hónap kaucióval már kivehető. Egy kevésbé jó helyen lévő 2 szobás, bútorozatlan, téglaépítésű lakást ugyanakkor 38 ezerért is ki lehet venni.

Debrecen: havi 8-25 ezer kollégiumra

Debrecenben az államilag támogatott hallgatók esetén havi 8-25 ezer forintba kerül egy szoba. A költségtérítéses hallgatóknak a diákotthonokban az államilag támogatott hallgatók díja mellett ki kell fizetniük a kollégiumi normatíva összegét is. Ez 2010-ben havi 11 650 forint.

A Debreceni Egyetem egyébként jelenleg 4751 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 928 Magyarország első, PPP beruházás keretében felépült, legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1600 férőhelyet az elmúlt három évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben található. 2009-ben a kollégiumba jelentkező hallgatók 75 százalékát sikerült elhelyezni, ami országosan is kiváló arány.

A debreceni bérlakások ára elsősorban attól függ, hogy milyen messze találhatók az egyetemtől. Emellett növeli az árat a lakás újszerűsége, valamint az, hogy milyen fűtéssel és bútorokkal rendelkezik. A tavalyi árakhoz képest stagnál a piac, helyenként előfordulhat 5 százalékos visszaesés is – tájékoztatta lapunkat Molnár Tamás ügyvezető.

A Nagyerdő környékén 2 szobás, távfűtéses, 55 nm-es lakás díja 30-40 ezer forint havonta, és általában több diák vesz ki egy ingatlant. A hasonló paraméterekkel rendelkező gázfűtéses lakás ára valamivel drágább: 40-45 ezer forint/hó körül alakul. Az egyetem közvetlen környéke már drágább, itt az ár elérheti az 50 ezret is. De egy gázfűtéses, 60-70 nm-es, 3 szobás lakás 60-70 ezer forintba is kerülhet. Jellemzően több diák költözik össze, így megoszlanak a költségek.

Budapest, te drága!

A fővárosban óriási túlkínálat van albérletekből. Ennek ellenére jellemzően 30-40 százalékkal drágábban lehet bérelni lakásokat, mint vidéken. Amíg egy pécsi garzont 20-30 ezer forintért plusz rezsiért kínálnak, Szegeden 30-50 ezerért. Ugyanilyen egyszobás albérleteket a XI. és a VII. kerületben 40-70 ezer forintért lehet találni.

Tavaly országszerte sok kollégiumot újítottak fel, illetve újak épültek. Így Veszprémben és Budapesten is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Diákközpontjának honlapja szerint a nem felújított kollégiumban az államilag támogatott hallgatók havi 8500 forintért kapnak kollégiumot, a PPP programban megújult szállókban 11 500 forintot fizetnek havonta. Akit költségtérítéses képzésre vettek fel, annak a lakhatása is drágább. A BME régi kollégiumaiban 19 650 forintot, a PPP-s diákhotelekben pedig 23 150 forintot kell fizetniük havonta.

A budapesti kínálat zöme az 50-60 ezer forint körüli sávban található. A fővárosban sokan választják azt a megoldást, hogy öten-hatan költöznek össze egy belvárosi, nagy alapterületű, legalább 4 szobás + nappalis bérházba. Ez főként az egyetem mellett dolgozó baráti társaságokra, illetve gazdagabb szülők gyermekeire vonatkozik.

Ember Zoltán

ingatlanmenedzser.hu/eduline.hu

(x)

BKF érettségi felkészítő! Biztosítsd be a továbbtanulást!

Készülj fel kiscsoportos gyakorlati óráinkon, érettségiztetésben jártas tanárokkal. Vizsgaszituációs tréninggel és próbaérettségivel csak 600 Ft/óra  Tovább »

Hozzászólások (1)

Poppel Hoppel

Budapest II.ker. adyligeti családi házban emeleti szoba kiadó fürdőszoba-használattal. (A tulajdonos a földszinten lakik.)
adyliget@citromail.hu

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X