Keresel annyit, mint egy átlagos budapesti? Most kiderítheted

53 ezer forinttal keres többet egy átlagos budapesti, mint amennyit az ország második legjobban fizető helyén, Győr-Moson-Sopron megyében élők keresnek.

Forrás: Túry Gergely

Budapesten a havi nettó átlagkereset 2018 első negyedévében 265 ezer forint volt, míg Győr-Moson-Sopron megyében a 213 ezer forintot közelítette az átlag. Még két hely volt, ahol havonta 200 ezer forintnál éppen többet vihettek haza a dolgozók átlagosan: Komárom-Esztergom és Fejér megye – írja a hvg.hu a KSH összeállítása alapján.

hirdetés
hirdetés

Az ország legszegényebb helye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ott egy dolgozónak 147 ezer forintot kell beosztania egy hónapra. Nem sokkal jobb a helyzet Békésben, ahol 156 ezret mért a KSH. Előttük Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll a listán, ahol szinte forintra pontosan ugyanannyi, 164 ezres a nettó átlagkereset.

A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 225, a szellemieké 415 ezer forint volt. A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legnagyobb (483 ezer forint), Békés megyében pedig a legkisebb (302 ezer forint). A fizikai foglalkozásúak esetében a két szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (270 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék (169 ezer forint) mérték.

350-460 ezer forint fizetést kapnak pályakezdőként azok, akik ilyen képzéseket végeznek

Egyre népszerűbbek a néhány hónapos, intenzív és gyakorlatorientált, szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, a coding bootcampek. Ezek egy része nemcsak a programozó képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja hazai és külföldi informatikai cégeknél. Ráadásul garantált, akár minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért, ami megegyezik az egyetemet végzett, friss diplomás szoftverfejlesztők munkabérével.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X