Múzeumok éjszakája: ezeket a programokat nem érdemes kihagyni ma este

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathattok.

Forrás: Mónus Márton

A rendezvény idei fővárosa Pécs, ahol tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Sok más mellett az érdeklődők interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhetik meg a Zsolnay, a Vasarely, az orgonaépítő Angster és a pezsgőgyárat alapító Littke család történetét is. Szegeden több más mellett papucsszépségversenyt is rendeznek, míg a Móra-múzeumban a széles nyilvánosság előtt eddig ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be.  

hirdetés
hirdetés

Az esemény szolnoki programjában tárlatvezetések, csillagles, alkonyi vártúra, kézműves foglalkozások és koncertek is szerepelnek. Székesfehérváron városszerte családi foglalkozások, koncertek és tárlatvezetések várják az érdeklődőket, a Nemzeti Emlékhely-Középkori Romkert egész napos rendezvényei a Családok éve jegyében a nagy magyar uralkodócsaládokra koncentrálnak.

Szombathelyen a Savaria Múzeumban többek között lesz éjszakai tárlatvezetés, az Iseum Savariense új kezdeményezéseként lehetőség nyílik a raktárakban őrzött értékes műtárgyak örökbefogadására.

Veszprémben a Bakonyi Házban élmény- és játéktér fogadja a gyermekeket, valamint a népi gyógyászat fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. A Laczkó Dezső Múzeumban sok más mellett a Kabóca Bábszínház Ágacska története című előadása lesz látható.

Nyíregyházán többek között Munkácsy Mihály festőművész alkotásait mutatják be, de lesz vadmadár- és szürkefarkas-bemutató is. Balassagyarmaton Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósra, Szécsényben Rejtő Jenő íróra emlékeznek, míg Salgótarjánban a föld alatti bányamúzeumban tartanak tárlatvezetést.

Debrecenben az idén a Szabó Magda Emlékházba is betekinthetnek az érdeklődők, a Református Kollégiumban pedig kiállításokkal, koncertekkel, bábelőadással, könyvkötészeti bemutatóval készülnek. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban az Impressziók című kiállításon többek között Monet, Cézanne, Matisse, Van Gogh, Courbet, Picasso, Warhol és más neves festők képeit láthatják az érdeklődők.

Budapesten a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban exkluzív tárlatvezetések, koncertek, Kortárs Könyvturkáló, a látogatókkal együtt kirakott óriás Lego és sok más egyéb program várja a közönséget. Különleges épületbejárásokkal és művészettörténeti előadásokkal készül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A magánlevéltárak kincsei is láthatók lesznek a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában, míg a Terror Háza Múzeum látogatói rendhagyó történelemórákon is részt vehetnek.

A Magyar Nemzeti Múzeum korhatár nélkül válogat az elmúlt évezredek történetéből, személyiségeket és az őket körülvevő családot vagy annak hiányát emeli ki. A programok között előadássorozatok, exkluzív tárlatvezetés és korokon átívelő túlélőtúra is szerepel, egész éjjel pedig koncertek és fényfestés várja a látogatókat.

Az Isten - Nő című indiai kiállításhoz kapcsolódó programokkal: bábakrobatákkal, hennafestéssel, hagyományos indiai táncokkal, koncerttel, indiai finomságokkal és kertmozival várja a közönséget a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeuma kézműves foglalkozásokkal, oldtimer autókkal, a Da Vinci TV élményóráival és számos tárlatvezetéssel készül, de a múzeumok éjszakáján nyitja meg kapuit a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Őfelsége hadihajója, SMS Szent István - 100 éves hadisír az Adriai tenger mélyén című időszaki kiállítása. A tárlathoz kapcsolódó programokkal, hadihajós katonákkal, hagyományőrzőkkel bemutatják a korabeli matrózok életét is.

Idén először csatlakozik a Múzeumok éjszakájához a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), a rendezvényen a szervezet múltját és jelenét, valamint mindennapi munkáját mutatja be, míg az Aeroparkban sétarepülésre fogják be a világ egyetlen repülésképes Liszunov Li-2-esét.

A fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai.

Ingyen vonatjegyet kapnak a diákok: mutatjuk, kik utazhatnak ingyen

Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákcsoportok az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint. A határozat értelmében az általános iskolák, középfokú iskolák és gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulói, és minden tizedik tanuló után egy fő kísérő (pedagógus vagy szülő) az iskola által szervezett csoportos utazáson díjmentes vasúti utazással látogathat meg országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket a tanítási évben.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X