Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Keresztény közgazdaságtan képzés

Idén végeznek a KETEG, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gyakorlatban nevű képzés első hallgatói. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen indította el a posztgraduális képzést 2010-ben.

Forrás: MTI Fotó: Mohai Balázs

"Itt két éven keresztül azzal foglalkozunk, hogy hogyan lehet előtérbe helyezni a közjót és az embert, és hogyan lehet a hatékonyság és a profit eszköz ebben a munkában” - mondja a posztgraduális képzés tematikájáról Szilas Roland, a Corvinus egyetemi tanársegédje.

hirdetés

A szakot 2010-ben indította a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóival közösen, a képzés tematikáját a Pápai Szent Tamás Egyetem hasonló kurzusa alapján állították össze. A hallgatók négy féléven keresztül tanulnak gazdasági, társadalomtudományi és filozófiai-teológiai tárgyakat

„A keresztény elvek bevonására azért van szükség, mert ezek az elvek tudnak választ adni sok olyan mai kérdésre, amelyek a válság miatt válaszra várnak. Például az ember önmagáról alkotott képe, a gazdaság, gazdálkodás célja, értelme, ember és környezet viszonya. A válaszok benne rejlenek az egyház évszázados társadalmi tanításában, amely minden jószándékú embernek szól" - mondja Baritz Sarolta Laura szakfelelős a képzésről.

Mi az a keresztény közgazdaságtan?

„Az interneten nagyon nehezen bukkanhatunk a keresztény közgazdaságtan nyomára, ugyanakkor mondhatok egy másik paradoxont is, hogy a keresztény közgazdaságtannak 2400 éves története van, morálökonómiaként, iszlám, buddhista közgazdaságtanként, de említhetném a modern, alternatív vonulatokat is” - mondta a képzést bemutató videóban Tóth Gergely, a Pannon Egyetem tanára, a Keresztény közgazdaságtan című kurzus oktatója, aki szerint ez a szemlélet nem a növekedésről szól, hanem a gazdasági egyensúlyról.

Idén végeznek az első hallgatók

Az idén szeptemberben induló évfolyamra eddig heten jelentkeztek. A jelentkezés feltétele a legalább alap- (BA vagy BSC) vagy a korábbi képzési rendszerben megszerzett főiskolai diploma, valamint az általános gazdasági ismeretek megléte.

„Ami a munkaerőpiaci megbecsültségét illeti a KETEG-végzettségnek, az egyelőre kérdés. A képzés legbiztosabb hozadéka egyéni-személyes szinten jelentkezik, ezzel együtt nem kizárt, hogy a végzettek magasabb bérre is szert tehetnek idővel, mintegy mellékes hozadékként - illetve előnyt élvezhetnek bizonyos állások betöltésénél. Annál nagyobb előnyt azonban nehezen tudok elképzelni, mint amikor valaki a saját személyes életét képes azon logika mentén berendezni, s ezt ténylegesen meg is tapasztalni, miszerint a gazdaság van az emberért, és nem az ember van a gazdaságért” – mondja Kocsis Tamás, a Corvinus és a KETEG egyik oktatója.

(x)

Minőségi oktatás, piacképes diploma

Maradj lendületben, használd ki a pótfelvételi nyújtotta lehetőséget, mintegy 1100 első éves hallgatót már felvettünk, neked is itt a helyed!  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X