Debrecenbe is több gólya érkezik idén, mint tavaly

A Debreceni Egyetem (DE) megőrizte helyét a vezető hazai felsőoktatási intézmények között; a felvételizők döntése alapján országosan továbbra is a legnépszerűbb egyetemek közé tartozik - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese csütörtökön, a felvételi eredményekről tartott sajtótájékoztatón.

Forrás: Stiller Ákos

Bartha Elek elmondta, hogy az idei általános felvételi eljárásban a tavalyihoz képest emelkedett a felvett elsőéves hallgatók száma: 6369-en kezdhetik meg tanulmányaikat a 2017/2018-as tanévben Debrecenben. A keresztféléves és az angol nyelvű képzést, valamint a pótfelvételiket, a határon túli hallgatókat és a doktori iskolák növendékeit tekintve összesen mintegy 9000 új hallgatója lesz az idén a Debreceni Egyetemnek - tette hozzá a rektorhelyettes.

hirdetés
hirdetés

A legnagyobb növekedés a gyermeknevelési és felnőttképzési karon volt, ahol a gyógypedagógiai szak indításának is köszönhetően 25 százalékkal, a tavalyi 468-ról az idén 586-ra nőtt a felvettek száma, de 19 százalékos volt a növekedés az informatikai karon és 12 százalékos az általános jogi karon is - ismertette Bartha Elek. Hozzátette: ugyancsak nőtt a felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest az általános orvostudományi, az egészségügyi, a fogorvostudományi és a gyógyszerésztudományi karokon is.

Az általános eljárás során felvett hallgatók közül 5193-an állami ösztöndíjas, 1176-an pedig önköltséges formában kezdhetik meg a tanulmányaikat szeptemberben. Megemlítette, hogy a bejutáshoz a legtöbb pontszámra (490) a gazdaságtudományi kar kereskedelem és marketing állami ösztöndíjas, levelező alapképzésén volt szükség, míg a jogi kar állami ösztöndíjas osztatlan levelező jogászképzéséhez 480 pontot kellett elérnie a jelentkezőknek. 

Jenei Attila, a DE Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója közölte: 13 kar több mint 50 szakára 85 országból 3500 külföldi hallgató jelentkezett az angol nyelvű képzésekre. Közülük 2200-at vettek fel, s várhatóan 1698-an kezdik meg a tanulmányaikat szeptemberben. A legtöbben - 950-en - az orvosképzésre jelentkeztek, közülük 320 hallgatót vettek fel - jelezte a szakember hozzátéve: valamennyi évfolyamot tekintve mintegy ötezer külföldi diák tanul angol nyelven Debrecenben.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X