Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

"Nem volt egyszerű" - diákok az emelt szintű töriérettségiről

29

Görög-perzsa csaták, Európai Unió, magyarországi etnikumok, államberendezkedés - ezek voltak az emelt szintű töriérettségi témakörei. Az eduline által megkérdezett diákok szerint a Párizs környéki békék és a Szent István-kori társadalom témát választották a legtöbben az esszéfeladatok közül. A II. világháború sokszor előfordult, a Rákosi- és Kádár-rendszer viszont kimaradt, pedig számítottak rá - utóbbi kettő a középszintű írásbelin került elő.

Forrás: Túry Gergely

Az eduline-nak nyilatkozó diákok szerint a rövid feladatok témái között szerepeltek még a Török Birodalom kialakulása, a holokauszt, a harmincéves háború és az Erdélyi Fejedelemség etnikai összetétele. Esszétéma volt az angol rendi monarchia, a Párizs környéki békék, az államalapítás kora, Magyarország újranépesülése a XVIII. században, a dualizmus kori iparpolitika, 1956 nemzetközi háttere, a középkori skolasztika és Afrika gyarmatosítása, ezek közül kellett két magyar és két nemzetközi témát kidolgozni.

hirdetés

A középszintű történelemérettségi hivatalos javítókulcsa

Az emelt szintű történelemérettségi hivatalos javítókulcsa

„Nem volt egyszerű. A Rákosi- és Kádár-rendszerről nem volt kérdés, pedig az előző években ez a két téma mindig szerepelt az emelt szintűn” – mondta Szalai Péter, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium diákja, aki örült a sok II. világháborús kérdésnek. „Három feladat volt nehezebb: az egyik, amire nem számítottam, a magyar államberendezkedésről szólt, a másik az EU-ról, a harmadikban pedig leírás és képi utalások alapján kellett felismerni a magyarországi etnikumokat. Ezekhez sok összefüggést és tényanyagot kellett tudni” - tette hozzá.

Itt vannak a középszintű töriérettségi első részének nem hivatalos megoldásai

Itt pedig az írásbeli második részének megoldási javaslatait nézhetitek meg

„A teszt nehezebb volt, mint az előző években, az esszéket viszont könnyebbnek találtam” – mondta Bárdi Bálint, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákja, aki az ELTE-re jelentkezett történelem és szociológia szakra. „A görög-perzsa csaták és az EU-s kérdések okoztak gondot, remélem, a 80-85 százalék meglesz” - tette hozzá.

Középszinten a polgármesteri eskü, a földesúri kilenced és Marius reformja okozott problémát a diákoknak, a népszerű témák közé tartozott a kiegyezés, a levantei kereskedelem és IV. Béla uralkodása.

Olvasóink véleménye:

Olyan nagyon nem volt vészes, bár nem akarom elkiabálni!

Jók voltak a témák. :) Én a levantei kereskedelmet, a kiegyezéshez vezető utat és a bethleni konszolidációt választottam. Nagyon jól sikerültek, mivel volt rá idő bőséggel. :)

Végre valami sikerélmény az elmúlt két nap óta, ez jó volt! ;)

Amúgy nekem a viccek közül csak a Rajk Lászlós volt egyértelmű, hogy Rákosi-korszak, mert tudom, hogy őt 1949-ben kivégezték. De a másik kettőt betippeltem Kádárhoz, így jött ki a 3-3 arány. :)

A másik, amivel bajban voltam az az EU intézményei, de talán az is sima lett. A többi 10 feladat laza volt.

Aki kitalálta, hogy rakják bele a Mariusos kérdést, annak szívesen adnék egy jó nagy pofont.

A mariusos kérdést jól elszúrtam:')

Azt sem tudtam, hogy ki az a Marius! :D

Bélusnál véletlenül leírtam a banderiális hadsereget, pedig azt csak Károly Robi csinálta. Olyan 83 körül ígyis lesz.

A mariushoz én is azt írtam hogy a veteránok földet kapnak, más nem jutott eszembe, ezen kívül még az eu-snál az európai unió tanácsa helyett az európa tanácsot írtam, csak arra emlékeztem, hogy valamelyik tanács :D

A 10. feladatban elfelejtettem a képeket is nézni neeeeeeeee x'D

Nekem 42 pontom lett :)) Nem volt nehéz !!

Szerintem a legnagyobb baj az volt, hogy irtó kevés forrás volt az esszékhez, de legalább nem is segítettek semmit... :(

Nem volt nehéz szerintem. Egy négyesre meglesz ez is a szóbelivel együtt.:)

Hozzászólások (29) , melyek közül a legfrissebbek:

Szilárd Németh

Ez a nehezítés igazából akkor érint minket negatívan, ha a többi emelt szintű érettségi nem nehezedett hasonló mértékben... Mivel ha így történt , akkor mindenkinek nehezebb volt , ergo mindenkinek kevesebb pontja lesz. Na mind1 nagyon kíváncsi leszek a saját pontomra és a ponthatárokra :D

Kenéz Áron

Teljesen igaza van Dan33-nak. Fölösleges volt az elmúlt hónapok megfeszített munkája. Fölösleges volt a különórákra járás és az adott esetekben erre áldozott összeg. Fölösleges volt azt remélni, hogy bejuthatunk ingyenes képzésre. Gratulálok Magyarország, gratulálok Hoffmann Rózsa.

Balokapitany08

Amikor elkezdődött az érettségi,számomra egy teljesen más szerkezetű,felépítésű emelt érettségivel találkoztam ,mint amilyenekkel az utóbbi években találkoztam.A teszt része valóban nagyon nehéz volt,és tényleg volt olyan feladat,amely nem szerepelt a részletes érettségi vizsgakövetelmények között...Az esszék úgy,ahogy mentek.Ezek után nem tudom ,várjam,ne várjam a megoldásokat...

Kristóf Gábor

Az még oké ,hogy jelentősen megnehezítik a feladatokat.DE! hogy azt megmerjék csinálni ,hogy olyan kérdést tesznek fel amihez a tudást olyan anyagrész adja ami nem követelmény...több mint elgondolkodtató

Tamás Kiss

Lehetne hogy nem az Apácaisokat meg a Trefortosokat kérik nyilatkozatra hanem valami átlagos gimnázium tanulóit? Sztem senkit nem érdekel, hogy a budapesti elit sulikban hogyan írták 90% fölé.

Bárány hentesnémódra

kezd olyan érzésem lenni, mintha minden ellenünk, és nem velünk lenne. mintha szándékosan az lenne a cél, hogy ellehetetlenítsenek mindenkit, aki merészel még ingyenes egyetemről vagy egyáltalán jogi pályáról álmodozni. ennyire szemét módon összeállított, debil feladatlappal én még nem találkoztam, pedig megcsináltam az összes eddigit 2005-től.

Sebestyén Marci

borzalmasan nehéz volt az egész... 80% volt a kitűzött cél, erre örülhetek ha 65% körül meglesz... az előző évek emelt szintű érettségijeihez képest nagyon nagy háttértudást igényelt. persze ez emelt szinten elvárható, de nem ilyennagy mértékben.

Gréti

nem volt egyszerű??? nagyon nehéz volt :( lehet lőttek az álomegyetemnek :( Az őszi OKTV sokkal könnyebb volt ennél!

eduline

Sziasztok! Igen, valóban a vezető budapesti gimikbe járnak azok, akiket sikerült elérni az érettségi után - véletlenül alakult így, többen visszautasították a kérésünket, mondván, névvel nem akarnak szerepelni a cikkben. Ha közületek bárki érettségizik a következő napokban angolból, németből vagy a természettudományos tárgyakból, és szívesen nyilatkozna nekünk, küldje el a nevét és a telefonszámát az eduline@eduline.hu-ra. Köszönjük előre is :)

rrrr

csak holnap reggel a hivatalos

rrrr

csak holnap reggel a hivatalos..

timeee31

Csak egyet tudok érteni az előttem lévőkkel. Szerintem katasztrófa volt a tesztrésze, remélem az esszék jobban sikerültek. Én is elég nagy különbséget találok az eddigi emelt érettségik között, ez szerintem kb. oktv szint volt, ott szoktak ilyen "fura" dolgokat kérdezni. Nem is tudom, hogy akarom-e látni a megoldásokat. :D :)

Fazekas Szilvia

Tök jó lenne, ha az eduline nem csak az egyetemek gyakorlóiskolájába járó diákokat kérdezné meg, hanem mondjuk egy teljesen átlagos középiskolába járó diákot is... Nekik persze, hogy semmi sem vészes..

Galgán Attila

A teszt része nevetséges volt, megcsináltam az összes érettségit 2005től kezdve, 2 hónapja keményen készülök napi szinten az emeltre és erre tessék örülök, ha 28-30 pontom lesz a teszt részében...pedig az összes amit csináltam 35körülire sikerült, az esszék viszont szerintem vállalhatóak voltak, remélem legalább ott vissza tudok nyerni néhány pontot ha már a tesztnél elvesztettem

Katócs Krisztina

hogy nem volt egyszerű? haha. szerintem baromi nehéz volt, abszolút nem ilyenre számítottam pedig azért nem egy emeltes feladatsort csináltam végig. a teszt az valami szörnyű volt szerintem.. : S

eduline

Sziasztok! Ahogy korábban jeleztük, az emelt szintet sajnos nem tudtuk megszerezni, úgyhogy azt csak holnap reggel 8-kor ellenőrizhetitek le

Vadasi Marcell

Az első, a görög feladatnál nagyokat néztem és gyorsan átlapoztam az egész feladatsort, de mint kiderült rosszabbra számítottam. A legelső feladat volt a tizenkettőből a legnehezebb, ott tudtam az összes nevet és helyszínt, de az évszámok közül mindet tippeltem emlékezetből. Abban a példában viszont, ahol vízbe esésről volt szó, nem tudom hogy a szalamiszi (tengeri) csatára gondoltak-e, vagy a thermophüléi-szorosra. Az első kétharmadához szerintem valós töritudás kellett, a maradék Uniós és magyar a vége felé pedig potyapont, hogyha tájékozott vagy, vagy figyeltél társadalomismereten (feltételezem az egyik megvan, hogyha valaki az emeltet választotta). Az esszék közül is könnyen megvolt a négy téma kiválasztása (Afrika, I. István, Betelepítés a török kor után és 1956), bár úgy terveztem hogy 2-2 magyart és egyetemest csinálok, de az első választható párból (skolasztika és angol rendiség) egyik sem felelt meg a meglévő tudásomnak. Szerintem 80-85% biztos lesz az egész. Kíváncsian várom a megoldókulcsokat!

fuzsifuzsi

tuti nem lesz megoldás, ne várd. meg szerintem jobb is ha nem derül ki :D:D:D

Kenéz Áron

Nos, megmondja végre valaki, hogy várjuk a megoldást, vagy fölösleges itt ülni? Örülök, hogy egy ilyen csodás érettségi után még azon kell idegeskedem, hogy választ sem adnak a kérdésemre.

Racskó Gabriella

Én 2009-ben már érettségiztem emelt töriből, akkor nem éppen maximálisan készültem fel rá, de 4-esre lazán meglett, most meg tanultam rá tisztességesen, és mit ne mondjak... elég nehéz volt az első része. Az esszék tényleg nem voltak olyan vészesek, de az "egyszerű" feladatok hát... furcsák voltak.
Viszont a középszint egy vicc volt, ahogy elnéztem. Az az előző években viszont keményebb volt.

fuzsifuzsi

örülünk, hogy az ELTÉsek ilyen boldogok :D azt hiszem az a fajta diák, akinek emeltem 80% volt a cél, az most örül a 40-nek... meddig szivatnak még? :D

Szilárd Németh

Szerintem a korábbi évek emelt töri érettségijeihez viszonyítva sokkal nehezebb volt.

Csankó Zsófia

hát öhm... szerintem nagyon nehéz volt...
Rákosit, és Kádárt én is hiányoltam...
de ez csak az én véleményem

Rebeka Pálinkás

Na jó, most nem bántásból. De ha egy téma az előző években többször is szerepelt, akkor inkább arra számítok, hogy idén már nem fog. Nem?:)

Nuttika

"Nem volt egyszerű"
....
Az nem kifejezés...

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X