Földrajzérettségi: árfolyamok és külkereskedelem a feladatsorban
A forint-euró árfolyammal, a külkereskedelmi mérleggel, duzzasztógátakkal és a földrajzi fokhálózattal kapcsolatos feladat is volt az idei középszintű földrajzérettségin. Középszinten 15 990-en vizsgáznak, az emelt szintű feladatsort mindössze 483-an választották. A középszintű feladatsort - az Oktatási Hivatal kérésére - 19 órakor találjátok meg az eduline-on, a megoldásokat pedig csütörtök 14 órától tölthetitek le.
A középszintű földrajzérettségi idén is két részből állt. A vizsgázóknak az első, topográfiai részben vaktérképek alapján kellett megnevezniük városokat, folyókat és tavakat, valamint hegységeket, a helyes válaszokkal legfeljebb huszonöt pontot gyűjthettek össze.
A második feladatsorra száz percet kaptak az érettségizők, ennyi idő alatt kellett megoldaniuk a természetföldrajzi, társadalomföldrajzi és gazdaságföldrajzi feladatokat. Ehhez a részhez középiskolai földrajzi atlaszt, számológépet, körzőt és vonalzót is használhattak.
-
Június elejéig minden felvételiző megkapja a regisztrációs csomagot »
-
A középszintű biológiaérettségi megoldása »
Hozzászólások (5)
http://www.delmagyar.hu/erettsegi/foldrajz_erettsegi_feladatok_megoldasok_2012_keszen_van_kitoltottuk/2279672/
http://www.delmagyar.hu/erettsegi/foldrajz_erettsegi_feladatok_megoldasok_2012_keszen_van_kitoltottuk/2279672/ ez a nem hivatalos, középszintű.
Én emeltet írtam és nem kicsit megdöbbentem, hogy tele volt helyesírási hibával a dolgozat! Hol vessző helyett pont, hol rossz toldalék használata stb... Kérem, mit várnak el tőlünk, ha ők még egy épkézláb mondatot sem tudnak leírni? A szaknyelv használatáról már ne is beszéljünk... Gratulálok és köszönjük...!
Sziasztok! Akkor ha jól értelmeztem nem lesz "nemhivatalos" megoldás??
Nem hivatalos javítókulcs lesz vagy nem?