Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Felvételi 2011: ezekre a szakokra szinte lehetetlen bekerülni

Egyetlen alapszakhoz sem kellett 480 pont a 2010-es felvételin: a legjobb érettségi és tanulmányi eredményre a Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági és társadalomtudományi képzéseire jelentkező diákoknak volt szükségük. Hova lehetett eddig a legnehezebben bekerülni, és hol várhatóak idén a legmagasabb ponthatárok?

Nemzetközi gazdálkodás

Évről évre a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás alapszakján húzzák a legmagasabb ponthatárt: 2010-ben 462, 2009-ben 469 pont alatt senkit nem vettek fel. Valószínűleg idén is csak a legjobban teljesítő diákok kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben, az egyetemek és főiskolák nemzetközi gazdálkodás képzéseire összesen 5275-en jelentkeztek. Az összes alap- és mesterszak 2010-es felvételi ponthatárait itt nézheted át.

hirdetés

Nemzetközi tanulmányok

Nehéz dolguk lesz azoknak a jelentkezőknek is, akik nemzetközi tanulmányok szakra szeretnének bejutni: 2009-ben legalább 462, tavaly pedig 461 pontot kellett összegyűjteni a Corvinuson. Idén majdnem háromezren jelölték meg a nemzetközi tanulmányokat a felvételi lapon, közülük több mint nyolcszázan a BCE magyar nyelvű alapképzését.

A gazdasági szakokhoz a Budapesti Corvinus Egyetemen kell a legtöbb pont
A gazdasági szakokhoz a Budapesti Corvinus Egyetemen kell a legtöbb pont
Forrás: Horváth Szabolcs

Gazdálkodási és menedzsment

A 2011-es felvételi legnépszerűbb alapszakja 13 ezer jelentkezővel a gazdálkodási és menedzsment lett, így valószínűleg idén még a tavalyinál is magasabbak lesznek az egyetemeken és főiskolákon a ponthatárok. 2009-ben és 2010-ben ehhez a képzéshez is a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a legtöbb, 454 és 453 pont – igaz, ennyit csak azoknak a diákoknak kellett összeszedniük, akik az angol nyelvű oktatási programot választották.

Kereskedelem és marketing

Több mint hétezer jelentkezővel idén ez lett a negyedik legtöbb diákot vonzó alapszak, a Budapesti Corvinus Egyetemen jeles érettségi és nyelvvizsga kellett a sikeres felvételihez: a BCE-n legalább 453 pontot kellett összegyűjteni, bár a többi gazdasági egyetemre és főiskolára jóval alacsonyabb pontszámmal is be lehetett kerülni.

Kommunikáció és médiatudomány

Bár az elhelyezkedési lehetőségek nem túl biztatóak, az érdeklődés alig-alig csökkent a kommunikáció és médiatudomány iránt. Az előző években az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán húzták a legmagasabb ponthatárt – itt 452 pont kellett az államis helyekhez, míg 2009-ben „csak” 451.

A 10 legnépszerűbb alapszak és osztatlan képzés a 2011-es felvételin

1. Gazdálkodási és menedzsment - 13 514 jelentkező
2. Turizmus és vendéglátás - 8328 jelentkező
3. Pénzügy és számvitel - 7137 jelentkező
4. Kereskedelem és marketing - 7080 jelentkező
5. Mérnök informatikus - 6887 jelentkező
6. Gépészmérnök - 6742 jelentkező
7. Kommunikáció és médiatudomány - 6462 jelentkező
8. Jogász - 6328 jelentkező
9. Andragógia - 5456 jelentkező
10. Nemzetközi gazdálkodás - 5275 jelentkező

eduline

(x)

Még mindig tanulhatsz diplomát adó képzésben ősztől!

A BKF lehetőséget kínál számodra, hogy ősztől Te is diplomát adó képzésben tanulhass. Akkor is, ha nincs 260 pontod. Tudj meg többet!  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X