

Némileg sokkolták a közoktatásban érintetteket a 2010-es matekérettségi harmatos eredményei, különös tekintettel arra, hogy a tanárok egybehangzó véleménye szerint idén még tovább gyengült a középszintű feladatsor színvonala. A többi tárgy érettségi eredményeit azonban nem fenyegeti egyenlőre hasonló leromlás.
Tovább a cikkhez ›
Szeptember 6-ig még lehet jelentkezni az őszi érettségi időszak alatt szervezett vizsgákra, melyek - mind közép, mind pedig emelt szinten - október közepén kezdődnek majd. A jelentkezési lapokat célszerű abban az iskolában beszerezni, ahol vizsgázni fogunk. A vizsgát tartó iskolák listájáról és a pontos menetrendről alább tájékozódhattok.
TOVÁBB
»
Az idei pótfelvételi időszakban csaknem 12.500-an adták be jelentkezésüket. Közülük várhatóan mintegy nyolc-tízezer diák jut be a meghirdetett mintegy 17 ezer üres, költségtérítéses férőhelyre - mondta el az Inforádióban Szövényi Zsolt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási osztályvezetője. Elmondta: a pótfelvételi során jelentősebb szerepet kap a munkaerőpiac.
TOVÁBB
»
Egy félév a Semmelweis Egyetemen fogorvosi képzésén 1 355 400 forintba kerül, és ezzel rekorder a magyar piacon, de mellette még bőven vannak olyan képzések ahol milliós tandíjat kell leszurkolniuk a felvetteknek.
TOVÁBB
»
A szeptemberben kezdődő tanévre 42 ezer diákot nem vettek fel a 140 ezer jelentkező közül, ők most több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak. Fontos, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik eddig nem adtak be jelentkezést, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt sehova. Szintén lényeges, hogy csak egy intézménybe és egy képzésre lehet jelentkezni.
TOVÁBB
»
Idén is a matematika okozta a legnagyobb nehézséget az érettségizőknek, a májusi középszintű érettségin újfent nem érték el a diákok a hármas átlagot – derült ki a 2010-es érettségi eredmények napokban nyilvánosságra került adataiból. Tavaly sikerült a közepesnél kicsit jobban teljesíteni, idén viszont csak 2,91 lett a diákok átlaga. Öröm az ürömben, hogy a matematika az egyedüli olyan tantárgy, amelyben a diákok hármasnál rosszabb átlagot értek el - írja a HVG.
TOVÁBB
»
Augusztus 10-e a határidő, a ponthatárok ugyanazok maradnak viszont itt már csak egyetlen képzésre lehet leadni a jelentkezést és aki így jut be, az már mindenképpen költségtérítéses formában fog továbbbtanulni.
TOVÁBB
»
Ha nem is látványosan, de élesedik a verseny a felvételizők között a felsőoktatási helyekért. Idén is megugrott a felvételizők száma a korábbi mélyrepülés után, ezzel párhuzamosan azonban romlik a bejutási arány, már "csak" a jelentkezők 70 százaléka került be valamelyik helyre, bár pótfelvételik még csak most jönnek.
TOVÁBB
»
A tavalyihoz képest jellemzően néhány ponttal alacsonyabban húzták meg az idei ponthatárokat. A népszerű szakok közül van, ahol csak egy ponttal, de van, ahol öt-hat ponttal kevesebb is elég most a bejutáshoz.
TOVÁBB
»
Ma húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, amelyeket a 4. Pont Ott Partin hirdetnek ki a fővárosi Corvin sétányon: a mintegy 140 ezer felvételiző várhatóan este nyolc óra körül tudja meg, hogy felvették-e az általuk megjelölt intézmények valamelyikébe. Itt, az eduline-on folyamatosan követheted az eseményeket.
TOVÁBB
»
Magasabbak lesznek a felsőoktatási felvételi ponthatárok, mégis a tavalyinál valamivel több, úgy 96 ezer új hallgatóval számolhatnak a felsőoktatási intézmények. És bár nagyjából minden felvételiző sejti, hogy neki mennyi pontra lenne szüksége, az előző évek bekerülési pontjai mégis segíthetnek belőni a várakozásokat. Ma este 8-tól hirdetik ki a ponthatárokat, az eseményeket élőben követheted az eduline-on.
TOVÁBB
»
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők körében az idén a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogász szakok a legnépszerűbbek, a felvételizők átlagosan három helyet jelöltek meg, a rekorder azonban ötven helyre pályázik - olvasható a Felvi.hu honlapon közzétett elemzésben.
TOVÁBB
»
Az idén is tovább nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma. Valamivel kevesebb mint 140 ezren jelöltek meg legalább egy felsőoktatási intézményt – ez a 2009-es évhez képest majdnem 10 százalékkal több jelentkezést jelent, és bár a legnépszerűbb képzési területek és szakok rangsora nem változott, az egyes helyekre jelentkezők számában mégis jelentős mozgások történtek.
TOVÁBB
»
Még három napig pótolhatják hiányzó dokumentummásolataikat a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezést benyújtók, addig módosíthatják adataikat, illetve a jelentkezéskor eredetileg megjelölt szakok sorrendjét. A ponthatárokat július 22-én késő este teszik közzé.
TOVÁBB
»
Az utóbbi évek leggyengébb eredményét érték el a Kovászna megyei végzősök az idei érettségin: az előzetes eredmények szerint a tanulók több mint negyede megbukott, két iskolában pedig minden diák.
TOVÁBB
»
183 tanítási nap, a szokásosnál hosszabb őszi szünet és a tavalyinál a diákok szempontjából kicsit szerencsésebben, hétköznapokra is eső szünnapok: röviden így lehetne leírni a következő tanévet. A Magyar Közlönyben megjelent 2010/2011-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletből szemezgettük ki a legfontosabbakat.
TOVÁBB
»
Archívum ›