Több ezer külföldi hallgató tanul szeptembertől a Debreceni Egyetemen

A most érkező külföldi hallgatókkal tovább emelkedik a Debreceni Egyetem elsőéveseinek száma: a tavalyi 1690 után ebben az évben már 1825-en választották az intézmény angol nyelvű képzéseit.

  • Eduline
unideb.hu

A 2018/19-es tanévben több mint 100 országból, idén első alkalommal Mongóliából is érkeznek diákok. A legnagyobb létszámban továbbra is Nigéria képviselteti magát. 680 fő Stipendium Hungaricum ösztöndíjas, 250-en az előkészítő elvégzése után kezdik meg tanulmányaikat, a többiek pedig önköltséges, idegen nyelven tanuló hallgatók.

Valamennyi évfolyamot tekintve összességében várhatóan 5500 külföldi hallgató – az országban tanulók mintegy 17 százaléka - folytatja majd tanulmányait 2018 őszétől a Debreceni Egyetemen - közölte az egyetem.

Ezek voltak a legmagasabb ponthatárok a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetemen (DE) a tavalyinál többen, 6621-en kezdhetik meg tanulmányaikat ősszel - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón. Bartha Elek elmondta: a tavalyinál csaknem 4 százalékkal több hallgató felvételizett sikeresen az egyetemre az általános eljárás során, közülük 5412-en állami ösztöndíjas, 1209-en pedig önköltséges formában tanulhatnak szeptembertől.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mi következik a jelentkezés után?

Február 15-én zárul le a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszaka. Eddig dönthetik el a felvételizők, mely egyetemekre és milyen szakokra nyújtják be jelentkezésüket. A felsőoktatási felvételi folyamata azonban még korántsem ért véget: a ponthatárokat várhatóan 2026. július 21-én hirdetik ki, addig pedig több fontos határidő és teendő vár a jelentkezőkre.