Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Nyílt nap a Zsigmond Király Főiskolán! (x)

Javában zajlik a felsőoktatási jelentkezési időszak Magyarországon. A leendő főiskolai és egyetemi hallgatóknak még bő egy hónapjuk van a tájékozódásra, valamint jelentkezési lapjaik kitöltésére, postára adására. (Határidő: 2010. február 15.)

A döntés azonban egyáltalán nem egyszerű. A legtöbb felsőoktatási intézmény weblapján közreadott információk alapján illetve a nyílt napjaikon ismertetik az általuk kínált képzéseket, lehetőségeket.

Az elmúlt néhány évben hazánkban drasztikusan csökkent a felsőoktatásba jelentkezők (2004-ben: csaknem 168000 fő, míg 2007-ben ez szám megközelítőleg 40%-kal esett vissza) és felvettek száma, ami az utóbbi esztendőben némi pozitív változást mutatott – kiváltképp a mesterképzések bevezetésének köszönhetően.

A 2000-ben alapított Zsigmond Király Főiskola a minőségi képzések mellett kötelezte el magát, ahol három tudományterületen (bölcsészettudomány, gazdaságtudomány, társadalomtudomány) 10 alapszakon és 4 mesterszakon államilag támogatott és költségtérítéses finanszírozási formában nappali vagy levelező tagozaton egyaránt tanulhatnak a jelentkezők.

Az érdeklődők a főiskola hivatalos weblapján (www.zskf.hu) és a nyílt napok alkalmával tájékozódhatnak a ZSKF oktatási kínálatáról, nyelvtanulási lehetőségekről illetve  a kutatási és diákmunkákról. Bemutatkozik a Karrier Centrum, amely (kötelezően látogatandó, az órarend részét képző) tréningeket, kurzusokat tart, – hogy bátran mondhatjuk – a Zsigmond Király Főiskola a diplomás karrierre készíti fel hallgatóit.

Ezúton meghívjuk Önt a Zsigmond Király Főiskola nyílt napjára.

Dátum: 2010. január 12., kedd, 10:00 – 13:00

Helyszín: 1039 Budapest, Kelta utca 2., Zsigmond Király Főiskola "D" épület, Európa terem

A korábbi évek hagyományaihoz hűen idén is a ZSKF TÚRA során járhatják be az érdeklődők be a Campust, amikor ellátogatnak a Könyvtár és Olvasóterembe, az informatikai termekbe, - a szakmai gyakorlat helyszínéül szolgáló - Tudományos Műhely égisze alatt működő Kutatóközpontokba, valamint a Karrier Centrumba.

Néhány kiemelkedő adat, információ a ZSKF-ről:

• egyre többen választják a ZSKF-et: 30%-kal nőtt a normál eljárás során jelentkezők száma + a 2008-as keresztféléves jelentkezési időszakban a legtöbben a ZSKF-et választották, a 2010-es keresztféléves felvételire 71%-kal többen jelentkeztek, mint tavaly;
• 2007 óta megháromszorozódott az államilag támogatott képzésekre járók száma a ZSKF-en;
• 160-ról 200 pontra emelkedik 2010-ben a minimális ponthatár, amely a oktatás javulását jelenti. A ZSKF kompetenciaképzéseivel eddig is igyekezett segíteni, hogy hallgatói minőségi képzésben vegyenek részt, valamint valóban a munkaerőpiacra készíti fel őket.
• Rektori Konferencia segítségével emelni kívánják a felsőoktatásban a minőséget! Ennek jegyében indították el az Aktív Hallgatói Elégedettségi vizsgálatot és a Diplomás Pályakövető Rendszert;
• Csaknem tíz nyelven tanulhatnak a hallgatók például: arab, kínai, japán és vietnámi nyelven is. A ZSKF nappali tagozatán nem kell külön fizetni a nyelvtanulásért;
• Nemzetközi kapcsolatok megháromszorozása, az Európai Unió határain túl orosz, ukrán, vietnámi együttműködési rendszer, az ERASMUS program által pedig már a legtöbb EU-s tagállamban fél-egy évet tölthetnek el hallgatóink egy-egy főiskolán;
• Bölcsészettudományi képzési területen a ZSKF Szabad bölcsészet szakát élvonalbeli, második helyre sorolta az egyik vezető gazdasági hetilap rangsora;
• Gazdaságtudományi képzési területen az oktatói összetétel szerint egy másik neves rangsorban szintén dobogós, harmadik helyre sorolta a ZSKF-et;
• A ZSKF minden képzését nappali és levelező tagozaton államilag támogatott és költségtérítéses formában egyaránt meghirdeti.

www.zskf.hu

 

hirdetés
hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X